Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Erkel-díjat idén Varga Zoltán vehette át

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. május 05. 16:30
Az Erkel-díjat idén Varga Zoltán vehette át
105 maturandus búcsúzott az Erkel Ferenc gimnáziumból

Négy ballagó osztály 105 végzős diákja búcsúzott az Erkel Ferenc gimnáziumtól május 5-én. Az ünnepség az osztályok vonulásával kezdődött, akik az intézmény melletti „gödörben” foglaltak helyett, majd Cziczeri Noémi tolmácsolta Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző üzenetét, amely egy Reviczky Gyula-idézet volt: „Egy bűn van, tudd meg: lent maradni, / Szegényen, ismeretlenül. / Erény is egy: folyvást haladni / S nem állni meg csak legfelül.”

105 végzős ballagott el az erkel ferenc gimnáziumból

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A ballagás az iskolai élet talán legszebb, legemelkedettebb ünnepe – kezdte köszöntőjét Szűcs Levente, az intézmény igazgatója. Mint mondta érzések kavarognak mindenkiben, valamint igyekszünk megfelelni a velünk szemben támasztott írott és íratlan elvárásoknak, majd feltette a kérdést: milyen egy jó ballagási beszéd?

Az igazgató úgy fogalmazott, hogy erről megoszlanak a vélemények. Nem szabad túl rövidnek lennie, hiszen az nem elég ünnepélyes, de nem lehet túl hosszú sem, mert akkor a hallgatóság elveszíti a fonalat. Az, hogy milyen elvárások vannak az igazgató beszédjével szemben attól függ, hogy kinek az elvárásait nézzük.

– Legyen benne köszönet a szülőknek, hiszen ők voltak azok, akik a hátteret biztosították az itt ülő gyermekek felcseperedéséhez. Legyen benne hála a pedagógusok felé, hiszen ők nevelgették és tanítgatták gyermekeinket az elmúlt négy esztendőben. Szóljon mindarról a büszkeségről, amit mi, szülők érzünk akkor, amikor ránézünk gyermekünkre – fogalmazott Szűcs Levente.

Azzal folytatta, hogy legyenek benne tartalmas, útravaló gondolatok a köszöntőben, amelyeket a diákok jelképesen magukkal vihetnek, ha elhagyják az iskola falait, valamint beszélni kell a pedagógusok áldozatos munkájáról. Fel kell eleveníteni azt a számos tanulmányi, valamint sportsikert, amelyeket a tanítványok elértek.

– És mit várnak el a diákok az igazgatói beszédtől? Szerintem az első, ami nekem annak idején eszembe jutott, hogy milyen beszédre vágytam – és nem vagyok naiv, most sincs ez másképp – az a rövid. De ha rövid a beszéd, akkor a többi elvárásnak nem igazán lehet megfelelni.

Az igazgató hozzátette, hogy a diákok szeretnének hallani a közösségi és társas élményekről, a bulikról és bálokról, barátságokról és szerelmekről is.

Szűcs Levente kiemelte, hogy nehéz helyzetben van az ember, ha igazgatói beszédet kell mondania, pláne, ha a szerep kettős, hiszen ő szülőként is jelen van a ballagáson.

– Vannak azonban olyan egyetemes értékek, amelyek függetlenek az emberi elvárásoktól, amelyekhez következetesen ragaszkodnotok kell, ha majd felnőttként boldogulni próbáltok a felnőtt életben – mondta. – Ilyen érték a becsület, a gerinces, egyenes emberi magatartás, az őszinteség, a tisztesség és a tisztelet. Legyen érték számotokra a tudás, hiszen azt a tárgyi és anyagi jellegű dolgokkal soha, senki nem veheti el tőletek. A tudásra mindig lehet építeni, bár néha ez kemény munkát jelent.

– Búcsúzóul kívánok nektek sok-sok szeretetet, örömöt, sikert, erőt az esetleges újrakezdéshez, boldogsághegyeket. Éljétek meg azt, amit ma a szüleitek éreznek – zárta az igazgató.

A tizenegyedik osztályos tanulók nevében Elek Sándor mondott köszöntőt, amelyben összegezte a végzősök elmúlt négy évét a szecskatábortól egészen a ballagásig. Mint mondta, az biztos, hogy a diákok nem fogják elfelejteni az Erkel gimnáziumot, de az sem fogja elfelejteni azt, amit ők adtak az intézménynek: önmagukat.

A folyatásban a ballagók átadták a tudást jelképező baglyot a harmadikos évfolyamnak, majd az iskola kamarakórusa adott műsort, mindezek után pedig következett a díjak átadása. Elsőként azokat a szülőket ismerték el, akik négy éven keresztül támogatták az iskola és a diákok életét. Az iskolai rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért elismerték Bencze Gréta Alexandrát, az iskolai zenekarban végzett munkájukért pedig Kiss Bendegúzt és Tar Dánielt.

2016 óta az érettségi vizsgák megkezdésének az egyik feltétele az ötvenórányi közösségi szolgálat. Ettől az évtől kezdve az Erkel gimnázium elismeri a legtöbb órát teljesítő diákját, így a legelső elismerést Csanálosi Anada vehette át.

Kiváló sporteredményeik miatt oklevelet vehetett át Nagy Izabella, Rokszin Réka, Csanálosi Anada, Kincses Bence, Bácsi Sándor Gábriel és Arató Emil.

A Mészáros Róbert-díjat a tragikus körülmények között elhunyt, egykori erkeles diák családja alapította. A díjat minden évben egy kiemelkedő sportoló kapja meg, aki idén Szerb Katalin Tünde volt, aki gerelyhajításban és labdarúgásban is kiemelkedően teljesített. A Jó tanuló, jó sportoló díjat Jimoh Dániel Adenike kapta, aki a sportolás mellett a kémiaversenyeken képviseltette magát eredményesen.

Az Aradszky Pál-díjat azok a tanulók kapják, akik kiváló teljesítményt nyújtottak a gimnáziumban magyar nyelvből és irodalomból. Az elismerést 2018-ban Bencze Gréta Alexandra kapta meg, az Önálló irodalmi alkotásért díjat pedig Mazán Nikolett vehette át.

Az évfolyam legjobb biológusai Purecse Patrícia és Ficzere Tamás lettek, az Erkel vegyésze pedig Bodor Kira lett. Az évfolyam legjobb angolosának Szűcs Mátét választották, az idegennyelvi munkaközösség különdíját pedig Mazán Nikolett vihette haza. Az évfolyam legjobb matematikusa Varga Zoltán lett.

A Mátyus Marianna-díjat Purecse Patríciának ítélték oda, az Ökrös Botond-díjat pedig Gyarmat Krisztina vette át. Az ünnepségen elismerték a kitűnő tanulókat, majd a gimnázium legrangosabb díja, az Erkel-díj átadása következett, amelyet idén Varga Zoltán vehetett át.

A díjak átadása után a végzős tanulók mondták el gondolataikat az ünneplőknek, majd a ballagók elindultak, hogy megkoszorúzzák az iskola névadójának szobrát.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)