Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megvan, kik lettek áprilisban a Gyulahús Kft. játékának nyertesei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. április 19. 14:39
Megvan, kik lettek áprilisban a Gyulahús Kft. játékának nyertesei
A Wellness Hotel Gyulát és a NAV-üdülőt is megjutalmazták

A Gyulahús Kft. munkatársai és a nyertes szálláshelyek dolgozói

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Folytatódik a Gyulahús Kft. helyi szállásadók körében elindított játéka. Az akcióban azok a vállalkozók nyerhetnek, akik a legtöbb vendéget küldik a gyulai húsüzem Béke sugárúti boltjába.  
 
Míg tavaly havonta osztottak ki díjakat, idén negyedévente ajándékoznak, de nagyobb értékű csomagokkal jutalmazzák a szállodákat és apartmanokat. Április 19-én a Wellness Hotel Gyula és a fürdővárosi NAV-szálloda munkatársait díjazták, az elmúlt három hónapban ugyanis tőlük érkezett a legtöbb vendég érkezett a gyulai húsboltba.
 
A Wellness Hotel Gyula képviseletében Kelemen Andrea és Lengyel Réka lapuknak elmondták, hogy a Gyulára érkezőknek szinte kínálni sem kell a helyi hústermékeket, hiszen a vendégek általában maguk is keresik a helyi kolbászt és májast.
 
– Nálunk van egy szórólapokkal teli felület, ahol kiemelt helyet kaptak a gyulai termékek. Örülünk annak, hogy ilyen jó a kapcsolatunk a helyi hústermékek gyártójával – emelte ki lapunknak Lengyel Réka
 
Kollégái véleményéhez csatlakozott Fodor Katalin, a gyulai NAV-üdülő munkatársa is, aki hozzátette, hogy a szórólapok mellett szóban is ajánlja a helyi üzletet, ahol a visszajelzések szerint jó áron friss termékekhez juthatnak a városba látogatók, akik gyakran ajándékba is kolbászt visznek haza szeretteiknek.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)