Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a négylábúak fürdővárosi seregszemléje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. április 14. 15:30
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a négylábúak fürdővárosi seregszemléje
Elrajtolt a XXII. Medivid Agility és Paragility Kupa mezőnye

A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a XXI. Medivid Agility Kupa és XII. Paragility Kupa április 14-én. Két napra a nemzetközi mezőny legügyesebb négylábúi költöztek a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban felépített pályákra.

A megjelenteket a Békéscsabai Torna Club bemutatója szórakoztatta, az ifjú tornászpalánták akrobatikus elemekkel tarkított előadását vastaps kísérte. A rendezvény protokolláris részében Beszterczey Attila színművész olvasta fel Szabó László fővédnöknek, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének versenyzőkhöz címzett üzenetét.

Az ünnepélyes megnyitón Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondott köszöntőt, melyet Milli nevű kutyusával együtt tartott meg. A városvezető beszédében aláhúzta, hogy mennyire fontos szerepe van Gyula városában a közösségeknek.

– Mi gyulaiak nagyon büszkék vagyunk épített értékeinkre, városunk évszázados parkjaira, de mindezek az értékek semmit sem érnének számunkra, ha nem töltenék meg élettel közösségeink. Ezek egyik legsikeresebbje a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub. A szervezet versenyeivel jó hírét viszi városunknak, országosan és nemzetközileg egyaránt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A nemzetközi versenyen a magyar indulókon túl román, cseh és osztrák színekben is rajthoz állnak a kutyusok és gazdáik. A négylábú riválisoknak a bírák által felépített akadálypályán kell átrobogniuk, lehetőleg hibapont nélkül. A versenyt két nagy tekintélyű bíró munkája segíti, hiszen a cseh Petr Dostal és a magyar Szilágyi Anita számtalan agilityrendezvényen bíráskodott már.

A fürdővárosi színeket tíz versenyző és tizenhárom négylábú induló képviseli, akik mini-, midi- és maxikategóriában küzdenek meg versenytársaikkal és az idővel. A több mint száz indulóval büszkélkedő mezőny két napon át nyújt izgalmas kikapcsolódást a látogatók számára. A versenyre a belépés díjtalan.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)