Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kárpáti Zoltánné Tölgyesi Ágnes lett idén a megyei központi kórház tiszteletbeli ápolója

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. február 20. 15:00
Kárpáti Zoltánné Tölgyesi Ágnes lett idén a megyei központi kórház tiszteletbeli ápolója
Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták Kuti Árpádné Romvári Éva főnövért

Több kitüntető címet és oklevelet is átadtak február 20-án a Pándy Kálmán kórház előadótermében. A Magyar Ápolók Napja alkalmából rendezett ünnepségen megkoszorúzták Kossuth Zsuzsanna gyulai emlékművét, majd megnevezték az idei év szakdolgozóit. A rendezvény tudományos ünnepséggel folytatódott.

dr. becsei lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kórház Árvay-termében elhangzott köszöntőjében dr. Becsei László főigazgató főorvos emlékeztetett arra, hogy a magyar országgyűlés 2014-ben nyilvánította február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna egykori tábori főnővér születésnapját a Magyar Ápolók Napjává. Azóta a Magyar Ápolási Egyesület minden évben megünnepli az évfordulót. A Békés Megyei Központi Kórház főorvos főigazgatója beszélt arról is, hogy néhány éve jelentős bérfelzárkóztatási program zajlik, amelynek köszönhetően mára négy lépcsőben 53 százalékkal emelkedett az egészségügyben dolgozók fizetése.

Kossuth Zsuzsanna életpályájáról szólva Mészáros Magdolna ápolási igazgató üdvözlő szavaiban azt hangsúlyozta, hogy a hajdani nagyasszony sosem valami ellen harcolt, mint napjainkban a legtöbben, hanem mindig csak a jóért. Így fogalmazott: jelleme példát közvetít a mai magyar ember számára, akinek azt üzeni, életét a határtalan szeretet jegyében alakítsa.

Balogh Adrienn szavalata után Győri-Boldoczki Erika is felidézte Kossuth Zsuzsanna legfontosabb érdemeit. Elmondta, ő volt az első, aki felismerte, hogy a kórházakban rendkívül kevés a világi ápoló, noha szükség lenne a munkájukra. Felvetéséért támadások érték, de a történelem végül őt igazolta. Tevékenysége az 1848–49-es forradalomban bontakozott ki, amikor korát megelőzve világszínvonalú ápolási rendszert hozott működésbe. Sajnos a megtorlások elől Brüsszelbe kellett menekülnie, ahol csipkeverő műhelyt nyitott, hogy családját eltarthassa. Mivel szeretett hazájába nem térhetett vissza, bánatában súlyosan megbetegedett, és otthonától távol, az Amerikai Egyesült Államokban hunyt el nagyon fiatalon, mindössze 37 évesen.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az előzmények ismertetését követően a Tiszteletbeli Ápolói címet dr. Becsei László és Mészáros Magdolna nyújtotta át. Idén Kárpáti Zoltánné Tölgyesi Ágnes, a Pándy Kálmán kórház könyvtárosának tevékenységét ismerték el ily módon. A méltatásban elhangzott, hivatali teendői mellett a kitüntetett ifjúsági klubot vezet és újságot szerkeszt, a Kossuth Zsuzsanna Emlékév lebonyolításában, valamint az intézmény udvarán elhelyezett térplasztika felállításában pedig oroszlánrészt vállalt.

Az eseményen az elmúlt év tiszteletbeli ápolóit is köszöntötték, így Mikus ÉvátKolozsi Ildikót, Wolf Ildikót, Opatics Lászlót és németországi partnerét, mivel önkéntesként mindnyájan rendkívül sokat segítenek a kórháznak.

Mivel idén Semmelweis Ignácot, az édesanyák megmentőjét is ünnepli az ország, a 200 éve született tudós orvosról Kárpáti Zoltánné Tölgyesi Ágnes tartott rövid előadást, majd az emlékévhez kapcsolódóan az intézmény vezetősége Elismerő Oklevelet nyújtott át Kónyáné Biri Andreának a higiéné területén végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Év Szakdolgozója kitüntetett címet hárman vehették át: Petrovszki Tünde, a Réthy Pál tagkórház diabetológiai szakápolója, Szekeres Éva Marianna, a Pándy Kálmán kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának főnővér-helyettese és Papp Ida, a Megyei Onkológiai Központ gyulai szakápolója.

A rendezvényen gratuláltak Kuti Árpádné Romvári Éva főnővérnek is, aki a Magyar Ápolási Egyesület felterjesztésére magas színvonalú munkájáért február 19-én Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.

A díjkiosztás tudományos ülésszakkal folytatódott, amely a Semmelweis-emlékév miatt egész programsorozattá bővül a közeljövőben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)