Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az év európai múzeuma lehet a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterHÍREK • 2018. február 15. 16:00
Az év európai múzeuma lehet a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Dombi Ildikó: Európa legjobb 40 múzeuma között van a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Nem mindennapi európai megmérettetés döntőjébe került a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: a fürdővárosi kiállítóteret az Év Európai Múzeuma 2018 díjára jelölték. A verseny már túl van az első fordulón, a gyulai kastély a legjobb 40 közé került. A megmérettetés részleteiről Dombi Ildikóval, az intézmény ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

– A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2016 márciusában nyitotta meg kapuit, és már akkor elkezdtünk tájékozódni azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon milyen hasonló kastélyok vannak. Arra is rájöttünk, hogy a korszerű kiállítás Európában egyfajta trend, és igyekeztünk arra törekedni, hogy Európában is kimagasló szintre érjünk el – kezdte beszámolóját Dombi Ildikó, aki elmondta, hogy Fábián Tamás kommunikációs vezető kezdeményezésére neveztek a nemzetközi versenyre.

Mint kiderült, a verseny elbírálása több lépcsőben zajlott. Elsőként a gyulaiaknak is egy nagyon részletes adatlapot kellett kitöltenie a kastéllyal kapcsolatban.
 
– Nemcsak a kiállításra voltak kíváncsiak, hanem arra is, hogyan integrálódott ez a kiállítótér a helyi társadalomba, a környék életébe és a kulturális turizmusba – emelte ki az ügyvezető igazgató.
 
A következő lépésben egy svájci szakértőt küldtek a fürdővárosba, ő alaposan megtekintette a gyulai kiállítóteret. A folytatásban – mint megtudtuk – egy anonim ítész is érkezett a gyulai Almásy-kastélyba. 
 
 

Dombi Ildikó

Fotó: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont – Incze László

– A svájci szakember azt mondta, hogy vannak a világon hasonló kiállítások, de olyan kiállítóteret még nem látott, ahol az emberek ennyire bekapcsolódhattak a kiállítás interaktív részeibe – emelte ki az ügyvezető, hozzátéve, hogy már a legjobb 40 közé bejutni is kifejezetten nagy öröm volt számukra.
 
A vezetőség reményei szerint a részvétel abban is segíti majd a gyulai kiállítóteret, hogy még több külföldi találjon rá a fürdővárosra. 
 
Az európai múzeumok versenyének legjobb negyvenes csapatába egy másik magyar kiállítótér is bekerült: a Budapesten található Sziklakórház Atombunker Múzeum. A megmérettetés végső döntője május 9–12. között, egy Varsóban megtartott nemzetközi konferencián lesz, ahol előadást is tarthatnak a pályázó múzeumok. Tavasszal kiderül, hogy ki lesz a legjobb.
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)