Az Almásy-kastély
Fotó: Pénzes Sándor
Dombi Ildikó kérdésünkre elmondta, miként zárták a gyulai kiállítóterek és a kastély a 2017-es évet.
– Ez az év azért volt különleges számunkra, mert 2016-ban nyitottuk meg a kastélyt, és 2017-ben már egy egész évet tudtunk értékelni. Kérdés volt, hogy az újdonság varázsa után megcsappan-e az érdeklődők száma, erre külön figyelnünk kellett, elsősorban a megfelelő promócióval – részletezte az ügyvezető.
Dombi Ildikó hozzátette: a kastély mellett a gyulai vár is sikeres évet zárt. Külön kiemelte, hogy ennek valószínűleg az az oka, hogy a két történelmi kiállítótér erősíti egymás népszerűségét.
– A várnak saját honlapja és Facebook-oldala lett a tavalyi évben, és az ottani szakmai tevékenységet is igyekeztünk színesíteni. Mindezeken túl most lehet leginkább áttekinteni azt is, hogy a Négy az egyben elnevezésű belépő – amit a kastély indulásakor találtunk ki – mennyire volt sikeres. Örömmel jelenthetem, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket – tette hozzá.
Dombi Ildikó
Fotó: Erkel Ferenc Nonprofit Kft. – Incze László
Az ügyvezető kiemelte: az eredményekből az látszik, hogy a látogatók nyitottak, és a kastély mint kiállítótér nem csak az újdonság varázsának köszönhetően vonzotta az embereket, valamint hozzátette, hogy a gyulai vár látogatottsága tovább emelkedett ebben az évben.
– A gyulai vár látogatóinak száma 2017-ben elérte a 89 ezret, a kastély látogatóinak száma pedig a 73 ezer főt – ismertette, majd hozzátette, hogy programjaikkal nemcsak a turistákat igyekeznek megcélozni, hanem a helyi látogatókat is. Számukra női szalonnal, játékos délutánokkal készülnek, főként hétvégente, de számos más ingyenes program akad a kastélyban. Kiemelte: fontos, hogy a gyulaiak tudjanak arról, hogy féláron látogathatják a kastélyt és a többi kiállítóteret.
Egy jó hírt is megtudhattunk: az európai Év múzeuma versenyre a gyulai kastély is pályázott, és a jelek szerint bekerült a negyven legjobb közé. A verseny döntőjét májusban rendezik Varsóban, ahol kiderül, hogy melyik intézmény lett a a megmérettetés végső győztese.
Az Erkel Ferenc Művelődési Központ
Fotó: Gyulai Hírlap
Katona Katalin lapunknak azt hangsúlyozta, hogy hálásak a gyulai lakosságnak az egyre fokozódó érdeklődésért, és a bizalomért, amelyet az általunk kínált lehetőségek iránt tanúsítanak.
– Nagyon összetett, sokrétű és sokszínű a munkánk, eleget kell tennünk a közművelődési feladatellátás kapcsán megfogalmazott elvárásoknak, ami a lakosság művelődéshez, szórakozáshoz, rekreációhoz való jogát és igényét elégíti ki – fogalmazta meg Katona Katalin.
Az ügyvezető beszélt az Agóra Multifunkcionális Közösségi Központ kialakításáról, amellyel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az abban tevékenykedő közösségek, művészeti csoportok száma megduplázódott az elmúlt időszakban.
– 38 kisközösség heti 60 alkalommal veszi igénybe a 21. század elvárásainak megfelelő infrastrukturális háttérrel ellátott épületeinkben ezeket a lehetőségeket. A művelődési házban és a Vigadóban párhuzamosan zajlanak a foglalkozások. Számos új programot szerveztünk, ilyen például a Kultúr Cafe Club, amely közel négyezer főt mozgatott meg – emelte ki az ügyvezető.
Hozzáfűzte: igyekeznek mindenkihez szólni, ezért családi délutánokat szerveznek, és a zenével, tánccal, kézműves-játszóházzal dobják fel művelődési ház mindennapjait.
Katona Katalin
– Fontos új kezdeményezés volt az ifjúsági színházi előadás-sorozat, emellett a felső tagozatos és középiskolás korosztály részére ifjúsági filmvetítés-sorozat is volt nálunk. Utóbbira igen fogékonyak voltak a diákok és a pedagógusok is – emelte ki.
– Az Agórán belül kilenc településsel dolgozunk együtt, segítjük egymás életét, és mi is figyelmet kapunk. Számos különleges programunk volt: kulturális börzét rendeztünk, pályaválasztási börzét tartottunk, de volt nálunk Erkel-vetélkedő és a Mátyás király megyei monda- és mesemondó versenyt is itt tartották. Rendhagyó tanórákat szerveztünk, rendszeresen hirdettünk mini akadémiát Szülők iskolája címmel, és több országos konferenciának adtunk otthont – részletezte Katona Katalin.
Kiderült: az intézménybe betérő vendégek száma közel duplájára nőtt a felújítást követően és a nyári programokat is sikeresnek ítélte az ügyvezető.
– A terveinkhez képest a kulturális bevételeik 8%-kal emelkedtek, és a Rondella terasz népszerűsége is nőtt: 9%-kal lett magasabb az árbevétel a tervezetthez képest. A hétköznapjainkat a bizalom és az öröm határozza meg, kiváló emberekkel dolgozom együtt, akiknek nagyon hálás vagyok. Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segíti és segítette a munkánkat – tette hozzá Katona Katalin.



























