Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újévköszöntő teremíjászversenyt rendeznek a fürdővárosban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. január 10. 16:00
Újévköszöntő teremíjászversenyt rendeznek a fürdővárosban
A Kerecsényi Kupát január 13-án tartják Gyulán

Kerecsényi Kupa néven rendeznek íjászversenyt január 13-án Gyulán. A Don Bosco-sportcsarnokban felállított pályán a négy fő szakág képviselői mérik össze tudásukat.

Mint ahogy azt a Kerecsényi László Íjász Egyesület oldalán olvashatjuk, a viadallal felkészülési lehetőséget és jó versengést akarnak biztosítani a versenyzőknek és az íjászoknak.

A klub speciális versenyt talált ki: a négy fő szakág szabályzatából és céljaiból merítve építette ki a pályát. A helyszínen húsz célt építenek majd ki az indulóknak, amelyeket négy kategória öt korcsoportjának képviselői vehetik majd célba.

A mostani kihívás a Viharsarki teremíjász-versenysorozat része. Mindegyik állomás külön versenynek számít, de az utolsó etapon a három verseny legjobbjait is értékelni fogják.

A sportesemény 9.45-kor kezdődik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)