Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három intézmény ünnepelt együtt a Galamb utcai idősklubban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2017. december 19. 20:35
Három intézmény ünnepelt együtt a Galamb utcai idősklubban
A nyugdíjasoknak a Karácsonyi-iskola tanulói és az alapfokú művészeti iskola néptáncosai adtak műsort

Karácsonyi ünnepség a Galamb utcai idősklubban

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Csaknem hatvan nyugdíjas vett részt december 19-én a Galamb utcai idősklubban tartott karácsonyi rendezvényen.

Szabóné Mede Ágota mentálhigiénés munkatárs lapunknak elmondta: az eseményre a két románvárosi bentlakásos otthon lakói és a 4. Számú Idősek Klubjának ellátottjai kaptak meghívást. A Nyugdíjasok Házából és a Napsugár Idősek Otthonából mintegy negyvenen, az idősklubba járók közül pedig csaknem húszan érkeztek a programra.

A szakembertől megtudtuk, a három intézmény a nagyobb ünnepek alkalmából szervezett rendezvényeket együtt tartja meg. Kiemelte, ilyenkor különösen fontos, hogy lelki támogatást nyújtsanak az időseknek, hiszen többen először töltik a családjuktól távol a karácsonyt.   

 

Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az ünnepségen a Karácsonyi-iskola tanulói és a gyulai alapfokú művészeti iskola néptánccsoportja adott műsort a nyugdíjasoknak.

A rendezvényen Görgényi Ernő polgármester is jelen volt, aki az előző évekhez hasonlóan idén is végigjárja a fürdővárosi idősklubokat és -otthonokat az ünnepek alkalmából. A városvezető két könyvvel és szaloncukorral ajándékozta meg a klubtagokat és a bentlakókat.

Az esemény közös süteményezéssel zárult. Az otthonokban élők családjukkal, az ellátottak pedig az idősklub dolgozóival töltötték a délutánt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)