Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Január elején megkezdődik az Eminescu utca felújítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. december 18. 15:00
Január elején megkezdődik az Eminescu utca felújítása
Forgalomkorlátozásra lehet számítani

Kedvező időjárás esetén május végéig megújul az Eminescu utca első szakasza. Az erre vonatkozó szerződést december 18-án írta alá ünnepélyes keretek között Görgényi Ernő polgármester és Szabó Tamás, a Galéria Invest Kft. ügyvezetője.

A szerződést Görgényi Ernő és Szabó Tamás írta alá

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az Eminescu utca felújítási munkálatainak első ütemére vonatkozóan a közbeszerzési eljárás eredményesen zárult, a kiírást a békéscsabai Galéria Invest Kft. nyerte meg, közölte a sajtó képviselőivel Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

A városvezető kifejtette, mivel a Románváros főutcája rendkívül nagy forgalmat bonyolít le, és az ott élőknek is méltatlan körülmények között kell közlekedniük, az önkormányzat már régóta tervezi a felújítást. Az ügyben több száz család érintett, ráadásul számos panzió is található a közelben, a városnak pedig egyáltalán nem mindegy, milyen feltételeket biztosít a helyieknek és a Gyulára érkező vendégeknek, turistáknak, mutatott rá Görgényi Ernő.

Az önkormányzat háromszor is benyújtott pályázatot az utca rehabilitációjára, de sajnos egyszer sem eredményesen. Ezért Kiss Szabolcs, aki akkor még csak képviselő-jelölt volt, megkereste a polgármestert, hogy jelezze felé, ha nincs más lehetőség, önerőből szeretné megoldani a problémát. Tekintettel arra, hogy a beruházás megvalósítása egyetlen nekifutásból túl megterhelő lett volna, azt javasolta, osszák fel szakaszokra.

Felvetése alapján a tervezés el is kezdődött, majd a képviselő-testület is döntött arról, hogy támogatja a fejlesztést. A közbeszerzési eljárást ezt követően indították el. A kiírást bruttó 88 millió forintos árajánlattal a Galéria Invest Kft. nyerte meg.

A munkálatok a december 18-i szerződés-aláírás után azonnal megkezdődhetnek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Kiss Szabolcs, Románváros önkormányzati képviselője úgy véli, a körzetnek ez a legszebb karácsonyi ajándéka, hisz bár folyamatosan történtek kisebb javítások, az út rohamosan romlott. A rekonstrukció első fázisa a Vár utca elején kezdődik és 283 méterre terjed ki, vagyis az Attila ABC után néhány méterrel fog befejeződni.

A pályatest fél-fél méterrel lesz szélesebb mindkét oldalon, mellette új járdákat és kapubejárókat alakítanak ki. Az utca bizonyos részén a csapadékelvezető rendszert is korszerűsítik, oly módon, hogy ez egy zárt hálózatba torkollik majd bele. A járókelők helyzetét azzal könnyítik meg, hogy a Vár és az Eminescu utca találkozásánál megnyitnak egy gyalogos átkelőt, amit táblákkal és fényekkel fognak jelezni. Végül a Galamb utca bejáratánál lévő villanyoszlopot is áthelyezik.

A békéscsabai cég képviselője, Szabó Tamás ügyvezető aláhúzta, örül, hogy megkapták a bizalmat a várostól, és kijelentette: rövid az utca, de sok a vele kapcsolatos feladat. Elképzeléseik szerint január 8-a után kezdik majd el azokat a munkafázisokat, amely alatt a közműfeltárást és a szolgáltatókkal való egyeztetést kell érteni. A kivitelezésre 240 napot kaptak, ami azt jelenti, hogy kedvező időjárás esetén május végéig befejezik feladataikat, amelyeknek során újra cserélik a jelenlegi aszfaltburkolatot, kétoldalt pedig térburkolatot fektetnek le.

A lakosságnak fontos figyelemmel lennie arra, hogy január elejétől május végéig az Eminescu utca ezen részén nem lesz akadálymentes a közlekedés. A város vezetősége azt javasolja, lehetőség szerint az érintettek használják a kerülőutakat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)