A kispályás játékvezetői labdarúgó-emléktorna a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kokavecz András volt országos kerettag, békéscsabai játékvezető előtti tisztelgés is egyben. Ennek jegyében csap majd össze egymással a nyolc induló, akik két csoportban kezdik majd meg a küzdelmeket. A zömében Békés megyéből érkező együttesekkel teletűzdelt mezőnyben aradi indulók is lesznek.
A játékvezetők csatájában az eredmény mellett a Dig Build Kft. által felajánlott értékes díjakért is folyik majd a versengés. Az első három helyezett mellett különdíjban részesül a gólkirály, a legjobb játékos és a legjobb kapus is. A legsportszerűbb csapat a Gyulasport Nonprofit Kft. által felajánlott serleget veheti majd át.
A Kokavecz András Emléktornán 8 órakor indul majd útjára a labda.