Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Adventre hangolnak négy hétvégén keresztül a gyulai Almásy-kastélynál 

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • MAGAZIN • 2017. november 30. 08:30
Adventre hangolnak négy hétvégén keresztül a gyulai Almásy-kastélynál 
A gyerekek ajándékokat, díszeket készíthetnek

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Advent a kastélynál címmel négy pénteken és szombaton vásárt rendeznek december 1-jétől a gyulai Almásy-kastélynál – tájékoztatta az MTI-t az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

Fábián Tamás elmondta, nem klasszikus vásárt szerveznek, inkább az ünnepvárás hangulatát szeretnék fokozni. Lehet sült gesztenyét enni, forralt bort inni, karácsonyi zene szól majd, a gyerekek ajándékokat, díszeket készíthetnek, és lesz karácsonyfa-díszítő verseny is – tette hozzá.

Most pénteken Zeke Adél és Szatmári Luca ad Ajándék címmel ünnepi műsort, szombaton a Három kismalac karácsonya című mesejátékot adja elő a Napfény Bábcsoport. 

Jövő hétvégén a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola növendékei és a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ad karácsonyi dalokból és népi énekekből koncertet.

Advent harmadik hétvégéjén kihirdetik a meseíró verseny eredményét, amit Baracsi István gyerekműsora követ. Szombaton a Hókirály címmel a Tick-Tack Bábszínház zenés interaktív bábjátékába kapcsolódhatnak be a legkisebbek. Kísérő programként karácsonyi díszeket lehet készíteni.

December 22-én Czeglédi Katalin Fehér karácsony című műsora, 23-án pedig a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar koncertje zárja a programsorozatot. A gyerekek karácsonyi képeslapokat, ajándéktasakokat és szaloncukrot is készíthetnek.

A hagyományos városi adventi ünnepséget, kézműves vásárt és gyertyagyújtást december 3-án vasárnap a Világóránál és a Harruckern téren rendezik meg, ott mások mellett a Góbé Együttes ad adventi koncertet – közölte a kommunikációs vezető.

Fábián Tamás elmondta, most pénteken – a december 3-i fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódva – vendégül látják az Almásy-kastélyban a Vakok és Gyengénlátók, a Siketek és Nagyothallók, valamint a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének tagjait.

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)