Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kibővített bírói tanácskozást tartottak a Gyulai Törvényszéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. november 27. 12:30
Kibővített bírói tanácskozást tartottak a Gyulai Törvényszéken
Az ülésen az új polgári perrendtartás alkalmazásáról volt szó

Kibővített bírói tanácskozást tartott a Gyulai Törvényszék Polgári, Gazdasági, Közigazgatási, Munkaügyi Kollégiuma november 23-án a törvényszék dísztermében. Az ülés témája a nemsokára hatályba lépő új polgári perrendtartás volt.

____Eredeti-kep1.JPG

 

Fotó: Gyulai Törvényszék

A törvényszék közleményéből kiderül, a szakmai rendezvényen Békés megye polgári ügyszakos bírái és bírósági titkárai vettek részt, és jelen volt Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla civilisztikai kollégiumvezetője, valamint Lakatos Péter, a Szegedi Törvényszék civilisztikai kollégiumvezetője is.

A jelenlévőket Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék civilisztikai kollégiumvezetője köszöntette. Beszédében hangsúlyozta, hogy az új polgári perrendtartás a bíróságokat, az ügyfeleket és képviselőiket is komoly kihívások elé állítja, ezért nagyon fontos az új eljárási kódex alkalmazására való felkészülés és az egységes joggyakorlat biztosítása.

Zámbori Tibor az ülés első előadójaként ismertette azokat az eljárásjogi kérdéseket, melyek a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletén is napirendre kerültek, majd szimulációs jelleggel elkészített bírósági beadványok alapján, gyakorlati példákon keresztül igyekezett rávilágítani a további jogértelmezést igénylő rendelkezésekre.

A tanácskozáson Pusztai-Sznyida Barbara civilisztikai kollégiumvezető-helyettes számos, a bírói munkát megkönnyítő, gyakorlati jellegű javaslatot ismertetett a résztvevőkkel. Ezt követően Futóné Major Mónika törvényszéki bíró tartott előadást, melyben a polgári peres eljárás perfelvételi szakaszával kapcsolatban felmerült elméleti és gyakorlati kérdéseket vetett fel.

A kollégiumi ülés zárásaként Sztrungáné Tóth Tünde törvényszéki tanácselnök vázolta fel az új polgári perrendtartás szakértői bizonyítással kapcsolatos szabályait.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)