kiss szabolcs és kónya istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
– Bethlen Gábor mondta: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – kezdte beszédét Kiss Szabolcs. – Talán ez az az idézet, amely legjobban kifejezi hivatásunkat, hiszen a napi munkát, amit végzünk, szívvel-lélekkel tesszük a rászoruló embertársainkért. A munkákban a humán erőforrást sosem fogják felváltani a robotok, hiszen mi vagyunk azok, akik beleadjuk testünket és lelkünket, ezt pedig nem vehetik el tőlünk. Jelenleg elöregedő társadalomban élünk, így napról napra újabb és újabb kihívásokkal találkozunk.
Megtudtuk, hogy az Országgyűlés 2016-ban nyilvánította munkaszüneti nappá november 12-ét, a szociális munka napját. A Gyulai Kistérségi Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének vezetője úgy fogalmazott, hogy ezen a napon megmutathatják magukat azok az emberek, akik a háttérben dolgoznak, és felhívhatják a körülöttük élők figyelmét arra, hogy milyen fontos munkát végeznek a társadalom érdekében.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A szociális szférában dolgozók gyakran ünnepnapokat, hétvégéket is feláldoznak, hogy embertársaiknak segíthessenek – vette át a szót Kónya István. Az alpolgármester szerint, amikor ezt az ünnepet életre hívták Gyulán, akkor három cél lebeghetett a kezdeményezők előtt. Elsősorban a köszönetnyilvánítás lehetett a cél, mindazon segítségért, amelyet a szociális dolgozók nyújtanak, a második a figyelemfelhívás, a harmadik pedig a társadalmi szolidaritás erősítése.
– Azt gondolom, hogy itt Gyulán, a mai napig is érvényesek ezek a célok, hiszen a város szociális ellátó rendszere továbbra is kiemelt figyelmet fordít nemcsak a rászorulók védelmére és megsegítésére, hanem a családok, fiatalok életminőségének javítására, nem utolsó sorban pedig az idősek segítésére.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Az alpolgármester szerint a szociális munka napjával azok előtt tiszteleghetünk, akik nélkül nem lenne ilyen jól működtethető ez az intézményrendszer, de az erkölcsi megbecsülésen túlmenően a szakma anyagi elismerése is fontos szempont, amellyel kapcsolatban történt lényegi előrelépés.
A köszöntők után a közönség meghallgathatta a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola ütőseinek előadását, valamint az Erkel Ferenc Vegyeskar műsorát, majd következett a díjak átadása. Intézményvezetői dicséretben részesültek a Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központ és a 8. sz. idősek klubja dolgozói, valamint Bálint Kádár Zsuzsanna, Szabóné Mede Ágota és Szabó Erika.
Az Év Klubja vándorkupát idén a 6. sz. idősek klubja érdemelte ki, az Év Dolgozója Gúti Lászlóné Marika lett, az Aranypedál vándordíjat pedig Czeglédi Erika vihette haza.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

















































