Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai asztalon tehetik fejükre a koronát a gyulai asztaliteniszezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. november 15. 15:00
Hazai asztalon tehetik fejükre a koronát a gyulai asztaliteniszezők
A Gyulai Asztalitenisz Klub a Jánoshida SE együttesével pattogtat november 18-én

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság Dél-Alföld csoportjában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Jánoshida SE együttesét látja vendégül november 18-én. A hatodik fordulóban a tét nem kevesebb, mint az, hogy ki ülhet a bajnoki pontvadászat trónjára.

Rangadóra készülnek a gyulai csapat tagjai

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fej-fej mellett száguldó együttes mindegyike azonos mutatókkal rendelkezik, hiszen mindkét csapat hat győzelemmel és egy vereséggel áll a táblázat első két helyén.

A két tizenkilenc pontos gárda mögött is igen nagy a tülekedés, hiszen a harmadik helyen álló gárda 18 pontot szorgoskodott össze, míg a negyedik helyen tanyázó együttes 17 ponttal áll az eddigi fordulók után.

Az éllovasok közötti csata párharcait 11 órától tekinthetik meg az Implom József általános iskola tornatermében.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)