Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Trónfoglalás helyett szoros asztalitenisz-vereség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 24. 13:30
Trónfoglalás helyett szoros asztalitenisz-vereség
NGS-UNION JASE–Gyulai Asztalitenisz Klub 10–8

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság Dél-Alföld csoportjában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a NGS-UNION JASE együtteséhez utazott október 21-én. A ötödik fordulóban a fürdővárosi labdazsonglőrök újabb győzelmük esetén akár a dobogó legfelső fokára is felléphettek volna.

____Eredeti-gyulai_asztelitenisz.jpg

Ezüstérmes helyen állnak a gyulai asztaliteniszezők a bajnokságban

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Vajda Attila vezette fürdővárosi csapat a tabella második helyéről érkezett a jászberényi randevúra. Egy sikeresen megvívott ütközet azt is jelenthette volna a százszázalékos együttesnek, hogy átveszi a bajnoki lista vezető helyét.

A tabella ötödik helyén álló NGS-UNION JASE előzetesen nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek, hiszen igencsak felemás mérleggel álltak az asztalok elé.

A gyulaiak azonban nagyon gyengén kezdték a párharcot, hiszen a rivális csapat 9–4-re elhúzott a „várvárosi” gárda előtt. A játékba visszatérő vendégeknek már nem sikerült döntetlenre menteni a fordulót, így szoros vereséggel zárták a kört.

Gyulai győztesek: Roszik Bence 3, Styr György 2, Dihel Mihály 2 és Sarkadi Árpád 1.

A fürdővárosi pingpongosok két ponttal lemaradva az éllovastól, a tabella második helyéről várják a Kecskeméti Sp. Sportkör és KT együttesét.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)