Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Van egy közös és tiszta forrás, ahonnan erőt, hitet és útmutatást meríthetünk”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. október 23. 17:27
„Van egy közös és tiszta forrás, ahonnan erőt, hitet és útmutatást meríthetünk”
Alt Norbert emlékbeszéde

Alt Norbert 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Minden tűzhöz csak egy apró szikra kell, mely ha fellobban, lángjai messzire érnek, fénye bevilágítja a sötétséget, mely oly régóta ránk telepszik, és elemészti mindazt, ami gyúlékony, de az anyaföldet soha.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt egykori '56-osok, kedves emlékező gyulaiak!

A történelem nem kérdezi meg, hogy részt akarunk-e venni benne vagy sem. Ha tetszik, ha nem, a részeseivé tesz, éljünk bármilyen korban és rendszerben. A sorsfordító pillanatokban mintegy varázsütésre kiválasztja alakítóit és szereplőit, akik különös módon ezekben a pillanatokban mindig a helyükön vannak, és teszik a dolgukat. Az egymás után kibontakozó, láncreakciókat elindító, történelemformáló eseményeket és szereplőiket egy láthatatlan kéz irányítja, mintha az események minden egyes képkockája egy előre megírt, jól kidolgozott és eltervezett forgatókönyv szerint lenne megrendezve. Pedig tudjuk, hogy sem Nádházi János, sem M. Szabó András, sem sokan mások nem készültek történelmi szerepre az ötvenes évek Magyarországán, az ötvenes évek Gyuláján, ám azokon a napokon számos gyulai társukkal együtt, a város támogató közösségével karöltve mégis történelmet írtak. Ez a történelem ellentmondást nem tűrően végigsöpört az őszi gyulai utcákon, bekopogott az ajtókon és figyelmeztette a város lakoságát, hogy eljött az idő. És akiknek mozdulni kellett, azok megmozdultak. A legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig egy önbecsülésében megalázott, társadalmában megroppantott, gazdaságában tönkretett ország elnyomott népe állt a sarkára végre oly sok év hazugság és terror után.  Egy nép történelmében ritkán vannak olyan pillanatok, amikor kimondatlanul, szavak nélkül is megértik egymást az emberek, és egymástól függetlenül, szinte ugyanabban a pillanatban ugyanazt gondolják és érezik az ország minden szegletében. Azokon az őszi napokon mégis ez történt, fellázadtak a kommunista terror által megfélemlített és eltaposott polgárok, egyszerre mozdultak a félholtra vert apák és nagyapák gyermekei és unokái, a kifosztott, lesöpört padlású tanyák parasztjai, a bolsevik kultúrát és eszmerendszert hirdető iskolák diákjai. Egyszerre vágták ki a vöröscsillagot a besúgókkal teletűzdelt gyárak marxi ideológiákkal becsapott és megcsúfolt munkásai. Egy terrorral és fegyverrel szétvert nemzedék érezte azt, hogy eljött az idő, most vagy soha. Országszerte hullottak a vöröscsillagok, menekültek a kommunisták és elnémult az a hazug propaganda is, amely éveken át hirdette a magyar néplélektől idegen, nemzetrontó és azt alapjaiban támadó kommunista ideológiát. Országszerte megalakultak a forradalmi bizottságok, és a magyarországi települések vezetői olyan a közösség által elismert és elfogadott emberek lettek, akikre a helyi közösség hallgatott, és akikkel biztosítani lehetett az ország nyugalmát, rendjét és zavartalan működését. Több mint száz évnek kellett eltelni 1848 óta, hogy a magyarság ismét egy nemzetnek érezhesse magát, vagyoni, társadalmi, nemzetiségi vagy akár vallási hovatartozása nélkül. Kivételes, ritka és megismételhetetlen pillanatok voltak azok, amelyekben a magyar nép az elzülléshez vezető, gyökereinek elpusztítására törő, a nemzeti gondolatokat tűzzel vassal irtó kegyetlen évek után végre összekapaszkodhatott és közösen énekelhette el a magyarok himnuszát. Ez volt az a közösségi és össznemzeti élmény, amely az elkövetkezendő fél évszázadban a magyarság lelki menedékéül szolgált, ez volt a közös hit, amely a börtöncellák falai között reményt nyújtott, ez volt az a közös érzés, amely a sötét órákban a fényt jelentette, amelyet meggyújtói egészen a rendszerváltásig csendben őriztek szívükben, és nem hagyták azt számunkra kihunyni, hanem elhozták nekünk sokadik nemzedéknek is annak ellenére, hogy az '56-os események leverését és megtorlását követő, önmagát restauráló kommunista rendszer a forradalom értékeit és annak puszta emlékét is igyekeztek sikertelenül kiirtani a kollektív emlékezetből. '56 öröksége súlyos örökség, mely komoly felelősséggel jár, és számos tanulsággal szolgál a ma embere számára, amelyekre érdemes odafigyelnünk.

'56-ban is voltak olyanok, akik nem hittek a szabadságban, és nem tettek semmit azért, hogy jobb legyen a közös sorsunk, sőt voltak olyanok is, akik aprópénzre váltották azt, amit anyagi értékekben nem lehet kifejezni. Ezek az emberek nem hittek abban, hogy a magyar nemzet képes talpra állni, és szabad és független európai országként létezni, hanem honfitársaikat náci csőcseléknek titulálva mindent megtettek azért, hogy a forradalmat és mindazokat, akik részt vettek benne, könyörtelenül eltapossák, és még az emléküket is kitöröljék mindenhonnan. Ezek az emberek eladták hazájukat, kiadták szomszédjukat a visszaszivárgó ÁVH-s verőembereknek, bitófára juttattak fiatal életeket, gúnyos mosollyal az arcukon mondogatták, hogy na látjátok, felesleges volt minden. Vérbírók, hóhérok, ÁVH-s gyilkosok és besúgóik ásták meg egy ország sírját, amelybe hosszú időre belelöktek egy egész nemzetet, bízva abban, hogy a rádobott véres föld elfedi mindazokat a bűnöket és mindazt a sok gonoszságot, amelyet ezzel a néppel elkövettek. Látszólag '56-ban ők győzedelmeskedtek, azonban a nemzet végleges megtörését, a kollektív népemlékezet kitörlését, bűnös nyomaik elfedését mégsem tudták elérni. Hiszen ma mind itt vagyunk, és együtt emlékezünk azokkal a közöttünk élő '56-osokkal, akik egykor városunk életének meghatározó alakítói voltak. Ezen a napon őket ünnepeljük, akik vállalták sorsukat, akik vállalták a nehézségeket, nem törődtek a következményekkel és a megpróbáltatásokkal. Nekik tartozunk ma hálával és köszönettel.

A történelem mindenkit megérint, jómagam sem vagyok kivétel. Kilencéves koromban megélhettem a rendszerváltást, a köztársaság kikiáltását az Apor téri kisiskolában egy régi rádióról hallgathattuk végig, '89 karácsonyán élőben követhettük a szomszédunkban zajló forradalmi eseményeket a televízión keresztül, a kétezres évek elején pedig lehetőségem és szerencsém volt jónéhány egykori ötvenhatossal személyes riportot készíteni az akkori eseményekről. A rendszerváltás után 27 évvel elmondhatjuk, hogy országunk szabad és független, lehetőség van megvalósítsunk egy olyan életet, amelyben szabadon dönthetünk sorsunk alakulásáról, boldogulásunk formáiról, arról, hogy miben higgyünk, mire vállalkozzunk, mit tanuljunk, hogyan, milyen szellemiségben neveljük gyermekeinket. A nagy kérdés számomra mégis az, hogy '56 legnagyobb eredményét és fő üzenetét vajon tudjuk-e még becsülni, vajon tudjuk-e még alkalmazni azt hétköznapjainkban, miszerint csak egymásra számíthatunk? Vajon tudjuk-e egymást úgy tisztelni, mint azokon a dicsőséges napokon? Vajon létezik-e még az a láthatatlan szál, amely egykor egy ország népét összekötötte, és a világtörténelem színpadára helyezte? Vajon a gombnyomásra elérhetővé vált világ képei, zajai és csillogó kirakatai között meg tudjuk-e értetni a gyerekeinkkel '56 üzenetét? A rendszerváltással a várva várt szabadság is eljött, de emellett az anyagi lehetőségekhez, birtoklási igényeinkhez való viszonyunk is megváltozott. Talán egy kicsit elfelejtettük, hogy pénzzel nem lehet értéket mérni, az anyagi javakkal nem lehet őszinte segítőkre, társakra és barátokra lelni. Éppen ezért, amikor a hétköznapok sodrásában elveszítjük a tájékozódási pontunkat, akkor ne felejtsük el, hogy mindig van egy közös és tiszta forrás, ahonnan erőt, hitet és útmutatást meríthetünk, ez pedig 1956 ránk hagyott öröksége, hőseinek küzdelme, önzetlen áldozatvállalása egymásért, a hazáért.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok tiszteletet a hősöknek, békességet az országnak, bölcsességet a magyaroknak!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)