Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. október 22. 08:06
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 16 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 49 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 16 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 189 személyt fogott el, közülük 30 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 110 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 196 személyt állítottak elő, köztük 109 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 123 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén október 21-én 0 óra és október 21-én 24 óra között a rendőrök 72 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 79 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén 12 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás, 2 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)