Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legkisebbek is birtokukba vették az AquaPalotát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. október 21. 18:00
A legkisebbek is birtokukba vették az AquaPalotát
Babaúszáson jártunk a Gyulai Várfürdőben

Minden szombaton reggel babaúszásnak ad otthont a Gyulai Várfürdő. Az AquaPalotában tartott vízi foglalkozáson a családok különleges kapcsolatot építenek ki a gyermekek és a víz között.

____Eredeti-P1250430.JPG

Különleges családi programot kínál a babaúszás a Gyulai Várfürdőben

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Nagy Krisztina babúszás-oktató elmondta, már négy éve tartanak rendszeresen foglalkozásokat a legkisebbeknek, akik három hónapos kortól egészen hároméves korig csatlakozhatnak családjukkal.

– Minden hétvégén tíz-tizenkét baba és családja érkezik hozzánk, akik közül sokan visszatérő vendégeink. Vannak családok, akik már a kistesóval ereszkednek vízbe nálunk.

A babaúszás során tudatosan kialakított játékrendszerrel építik fel a nevelési programot a vízben. A vízi foglalkozások segítenek a családon belüli kötődések elmélyítésben is, hiszen a szülők a gyermekükkel együtt végzik a feladatokat a medencében. Az anya és az apa közösen vehetik ki részüket a közös játékból.

 

____Eredeti-P1250437.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Nagy Krisztina elmondta, hogy a baba és a víz kapcsolata különleges, hiszen kilenc hónapig élt az édesanyja hasában mielőtt megszületett. A vízzel történő érintkezés minden babában felidézi ezt az időszakot, és a medencében szülei kezében újra átélheti a szülők és a víz nyújtotta biztonságot.

– A vízben való mozgásnak több jótékony hatása is van, hiszen segíti az idegrendszer fejlődését és az egyensúlyozóképességek minél jobb kialakulását.

A Gyulai Várfürdő kis vendégei búvárkodtak, versenyeztek és önfeledten lubickoltak családtagjaikkal. Az AquaPalotát hangos gyermekkacaj töltötte be egy órácskára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)