Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ütközetben eltűnt a három pont

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 01. 15:30
Ütközetben eltűnt a három pont
Várfürdő-Gyulai Termál FC–Jamina SE 0–0 (0–0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Jamina SE gárdáját látta vendégül szeptember 30-án. A lendületben lévő hazai alakulat mindent megtett a három pont megszerzéséért, ám a pozitív végeredmény az ütközetben eltűnt.

Kemény csatákkal érkezett a szomszédvári rangadó

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Várfürdő-Gyulai termál FC: Démusz, Nagy, Kukla, Bozsó, Bozó, (Czirok), Fülöp, Patkás (Bogár), Jimoh, Kormány (Susánszki), Tövisháti és Konyecsni (Bagi). Vezetőedző: Démusz Zsolt.

A büfé tippje: A lelátó ezer arcú Cézárjának ítélete alapján a hazai együttesnek most meg kell fognia a botladozó városi riválist. A szurkolók között olyan vélemény is akadt, amely arra figyelmeztetett, hogy a kötelező győzelem vissza is üthet.

Már az első félidőben kirajzolódott a két csapat elképzelése, hiszen a hazaiak a szépen felépített játékukra, míg ellenfelük a gyors kontrákra építették taktikájukat. Ahogy telt az idő, úgy volt érezhető a gyulai csapat nyomásának erősödése, ám ez igazi gólveszélyben nem jelentkezett. A békéscsabai együttes gyors rohamokkal és hosszú indításokkal próbált meg zavart kelteni a hazai kapunál, ám a Jimoh vezette védelem szinte tökéletesen szűrte meg a támadásokat.

A másik oldalon is jól szerepeltek a védők, hiszen a türelmesen felépített fürdővárosi kontrákba mindig az utolsó pillanatban sikerült belelépniük, így azok hatástalanok maradtak. A félidő legnagyobb helyzetét a jaminai csapat nyújtotta, amikor is Démusz kapusnak kellett óriásit vetődnie egy remekül eltalált labda után.

 

____Eredeti-P1240963.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második félidőben a hazai gárda tovább építgette támadásait, a vendégek pedig igyekeztek lerombolni azokat. A játékrészben két góltól is megfosztották a gyulai csapatot, hiszen egy meg nem adott tizenegyest és egy szabályos gól érvénytelenítését kérhették számon a játékvezetőn. Az eredményre ráülő és folyamatosan védekező vendégek örülhettek csak a kiharcolt eredménynek.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC tizenegy megszerzett pontjával a hetedik helyen áll a tabellán. A következő fordulóban a közvetlen előttük álló Körösladányi MSK csapatához utaznak a Démusz-csapat tagjai.

– A mai mérkőzésen a küzdelem volt az, ami kidomborodott a játék során. Küzdeni akarásból jól vizsgázott a csapatom – mondta el lapunknak Démusz Zsolt

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)