Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkezdődött a savanyított dinnye szezonja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. szeptember 08. 07:00
Megkezdődött a savanyított dinnye szezonja
A termék tél végéig kapható a gyulai piacon

A kisebb üveg 350 forintba, a nagyobb 1700 forintba kerül

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Ismét kapható üveges dinnye a gyulai piacon. Az általunk megkérdezett standos elmondta, sokan előre megrendelik a savanyúságot.

A standnál hét deciliteres, valamint öt-, három- és kétliteres üvegekben árulják a savanyított dinnyét. A termelőtől megtudtuk, idén 200 forinttal drágult a nagy üveges dinnye: 1500 forintról 1700 forintra emelkedett az ára. A hét deciliteres kiszerelés 350 forintba kerül.

Az árus kifejtette, idén nem saját dinnyéből készíti a savanyúságot, ami jelentősen megnövelte a költségeit. Emellett az üveg és a kupak árát is belekalkulálta az árba.   

A termelő érdeklődésünkre azt is elmondta: a cukorral, sóval, ecettel és szalicillal készült termék tél végéig kapható a standon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)