Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szeptemberben is díjazta legszorgalmasabb partnerét a Gyulahús Kft.

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. szeptember 04. 13:45
Szeptemberben is díjazta legszorgalmasabb partnerét a Gyulahús Kft.
Ezúttal a Hőforrás Hotel küldte a legtöbb vendéget a cég fürdővárosi márkaboltjába

Farkas Zsoltnak, a Hőforrás Hotel munkatársának Gila Éva marketingmenedzser adta át a Gyulahús ajándékát 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Szeptemberben is kihirdette a gyulai szolgáltatóknak indított játéka győztesét a Gyulahús Kft. Ezúttal a Hőforrás Hotel küldte a fürdővárosi üzletbe a legtöbb vásárlót.

Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere lapunknak elmondta: úgy látják, nagyon jól működik a havonta újra induló játék, melybe egyre több szolgáltató igyekszik bekapcsolódni, akik nemcsak lelkesek, de érdekeltek is a gyulai termékek népszerűsítésében.

– A néhány hónapja indult kampány szerencsére népszerű, amit a Béke sugárúti üzletünk forgalmán is érezhető. A szolgáltatókkal együtt népszerűsítjük a gyulai hústermékeket, amiből mindannyiunknak csak előnye származik, és természetesen mellettünk a városnak és a turistáknak is – emelte ki a cég munkatársa.

Ottjártunkkor épp az üzletben vásárolt Vollár László és felesége, akik Esztergomból érkeztek hozzánk. A családfő lapunknak elmondta: ebben az üzletben az otthoni árakhoz képest alig harmadáért megkapják a gyulai termékeket, így rendszeresen hatalmas csomagokkal térnek haza a fürdővárosból.

A szeptember 4-én délelőtt megtartott eseményen a Gyulai Kolbász Kódex elnevezésű terméket Farkas Zsolt érékesítési előadó vehette át a Hőforrás Hotel képviseletében. A helyi vállalkozás dolgozója elmondta: örömmel ajánlják a Béke sugárúti üzletet vendégeiknek, akik sokszor kifejezetten érdeklődnek az iránt, hol vásárolhatnak friss és jó áron beszerezhető gyulai termékeket. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)