Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet: „Tanuljatok meg egymás nyelvén beszélni”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. szeptember 01. 10:00
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet: „Tanuljatok meg egymás nyelvén beszélni”
A román nyelv napján nyitották meg a tanévet a gyulai Nicolae Balcescu iskolában

Négyszázhuszonkét diák kezdte meg az idei tanévet a gyulai Nicolae Balcescu román iskolában, ebből huszonheten az első osztályban, negyvenöten a kilencedikben, magyarok és románok vegyesen. Az augusztus 31-i megnyitóünnepségen a jövőbe tekintettek, de elismeréseket is átadtak a tanintézmény nyugalmazott pedagógusainak.

 

az ünnepségen dr. szalayné dr. sándor erzsébet mondott megnyitó beszédet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Számos közéleti és egyházi elöljárót, diplomatát köszöntöttek a megnyitón

Az ünnepségen megjelent közéleti és egyházi főméltóságokat, hazai és határon túli meghívottakat, köztük Siluan Manuila gyulai ortodox püspököt, dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet ombudsmanhelyettest, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettest, dr. Török Tamást, az ombudsmani hivatal főosztályvezetőjét, Traian Crestát, a magyarországi románok országgyűlési szóvivőjét, Halász Jánost és Zimmermann Krisztinát, a magyar Parlament nemzetiségi kabinetjének két tagját, Juhász Tibort, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzat elnökét, Kónya Istvánt, Gyula város alpolgármesterét, Karancsi Andrásnét, a Békés Megyei Román Önkormányzat elnökét, Árgyelán Elvirát, Pusztaottlaka polgármesterét, Kiss Szabolcsot, a gyulai Románváros önkormányzati képviselőjét és Románia budapesti nagykövetségének, illetve gyulai konzulátusának delegáltjait Czeglédiné Gurzó Mária iskolaigazgató köszöntötte.

 

Bennük lapul az új Zuckerberg

A helyi görögkeleti püspök áldását követően dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet ombudsmanhelyettes mondott megnyitóbeszédet. A biztoshelyettes kiemelte, örömmel érkezett Gyulára, hisz a Nicolae Balcescu iskola mindnyájunk számára nagyon fontos. Az elmúlt 68 évben, és ma is, valamint az elkövetkező 180 tanítási napon a gyulai román iskola a gyermekekért és a megye román nemzetiség lakóiért fog dolgozni.

A tanévnyitóra nem illik üres kézzel érezni, fogalmazott az emberi jogok védője. Az ombudsman három biztató gondolattal jött, hogy elfeledtesse, 180 nap van még hátra az évzáróig. Az első biztatás így hangzott: tartsatok ki, először is a tanévnyitó végéig, majd megsúgta, már csak 32 oktatási nap van az őszi szünetig, ám addig is ki kell valahogyan bírni. Távlatilag azt kérte a diákoktól, hogy mind a tanulásban, mind a saját közösségükben legyenek kitartók.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfontosabb készségek, amelyekre a fiataloknak szükségük lesz a boldoguláshoz, a kreativitás és a rugalmasság. Hisz egy jó ötlet ma néhány nap alatt berobbanhat a köztudatba, s bátran kijelenthető, mindenkiben ott lapul az új Mark Zuckerberg, bármikor bárkinek támadhat egy olyan zseniális ötlete, amely túl is szárnyalhatja a Facebook sikerét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Minden siker mögött áll egy csapat

Egy dologról azonban nem szabad megfeledkezni: a nagy sikerek mögött mindig áll egy csapat, közös munkával érhető csak el eredmény. Az együttműködés és az együttgondolkodás az egyetlen napjainkban, ami valódi előrelépéshez vezet.

– Arra bíztatlak benneteket, gondolkozzatok együtt, beszélgessetek, vitatkozzatok, ismerjétek meg a másik nézőpontját. Tanuljatok meg egymás nyelvén beszélni. Szó szerint, és átvitt értelemben is. Ha megtanuljuk azokat a szavakat, amelyeket a tásunk használ, és be tudunk lépni a gondolataiba, lassan azt is meg fogjuk érteni, mit gondol rólunk és a világról.

 

Rendezzük végre közös dolgainkat

Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet Romániában, Temes egyében, Zsombolyán született, az ország egyik határ menti városában. Temesváron járt középiskolába, egy magyarokból, németekből, szerbekből és románokból összetevődő közösségben nőtt fel. Az általa szeretet és tisztelt emberek sok esetben más-más nyelven beszéltek, de mindnyájan közös célokért dolgoztak. Folyamatosan három nyelv keresztmetszetében élt, és mindmáig mindhármat a magáénak érzi. Kifejtette, ennél fontosabb, hogy megértette, miként látják ők a világot.

Munkája során, ombudsmanként sajnos azt is érzékeli, hogy a legtöbb probléma akkor adódik, amikor nem beszéljük egymás nyelvét.

– Az együttgondolkodás nem 21. századi találmány. Nicolae Balcescu is ennek volt a híve. Rövidre szabott életében olyan eredményeket ért el, amelyekről kortársai álmodni sem mertek. Minden erejével a román népet szolgálta, miközben odafigyelt a magyar, a lengyel, a francia, az olasz kortársakra, és folyamatosan a párbeszédet, a közös jövő rendezését sürgette. Forradalmár volt, aki azzal lázadt, hogy békére és együttélésre törekedett – hangsúlyozta az ombudsman.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A vállalt feladatokat Gyulán sikerült teljesíteni

A gyulai román iskola szerepe a magyarországi román közösségben egyedülálló. Köztudott, hogy a gyermekek ma már eltérő nyelvtudással érkeznek a nemzetiségi intézményekbe, így az első feladat a stabil nyelvtudás átadása, a kommunikáció elősegítése. Miközben a nemzetiségi pedagógusok helyzete, előmenetele kihívásokkal küzd, a vállalt feladatokat Gyulán sikerült teljesíteni, mutatott rá a meghívott. Kijelentette: a Békés megyében lezajlott iskolafelújítások, korszerűsítések az érdemi munkavégzést dicsérik.

Az intézmény tanulóinak verses, táncos műsorát kiegészítve Czeglédiné Gurzó Mária igazgató bemutatta az új tanerőket és munkatársakat, az iskola végzőseinek és jelenlegi diákjainak eredményeit, felvázolta a tanintézmény kollégiumát érintő helyreállítás menetét, és vetített képekkel szemléltette a Temes, Kolozs, Brassó és Szeben megyébe, valamint a hegyeken túli moldvai Karácsonkőre tett nyári kirándulásaikat.

Az ünnepségen Csóka Tivadarné nyugalmazott tanítónő átvehette a Gál Ferenc Főiskola 60 éves pedagógusi munkásságért járó gyémántdiplomáját. A tantestület Görbedi József tanárt is köszöntötte, aki 50 éves tevékenységéért tavaly kapott aranyoklevelet az ELTE-n, ahol sok évvel ezelőtt megszerezte biológia–földrajz szakos oklevelét, amit később Gyulán kamatoztatott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)