Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felkeresték Arany János budapesti emlékhelyeit a gyulai és a nagyszalontai nyugdíjasok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. augusztus 30. 09:00
Felkeresték Arany János budapesti emlékhelyeit a gyulai és a nagyszalontai nyugdíjasok
Az Arany-túra a bicentenáriumi emlékprogram részeként valósult meg

A gyulai önkormányzat szervezésében és az Arany 200 bicentenáriumi emlékprogram-sorozat keretében nemrégiben három nyugdíjas közösség kereste fel Arany János fővárosi emlékhelyeit, köztük a Magyar Tudományos Akadémia épületét, a Petőfi Irodalmi Múzeumot és a költő sírját.

arany jános sírjánál is járt a gyulai delegáció

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Bagyinszki Zoltán vezetésével két gyulai és egy nagyszalontai nyugdíjas közösség látogatta meg a 200 éve született Arany János életéhez és munkásságához kötődő fővárosi emlékeket. A budapesti látogatás annak a nagyszabású bicentenáriumi rendezvénysorozatnak a keretében valósult meg, amely 14 programot ölel fel, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával idén júniusban diáktáborral indult, november 30-án pedig Banner Zoltán irodalmi estjével zárul.

Az Arany-túra során megkoszorúzták Arany János sírját a Fiumei úti temetőben, ahol a nagyszalontaiak néhány perces műsorral fejezték ki városuk híres szülötte iránti tiszteletüket. Bejárták a Magyar Tudományos Akadémiát, amelynek Arany János titkára, majd főtitkára volt. A Duna-parti épületben szakszerű vezetés mellett csodálhatták meg a dísztermet, a díszlépcsősort és a kivételes értékű művészeti gyűjtemény különleges szépségű arcképcsarnokát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szintén tárlatvezetéssel tekintették meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Önarckép álarcokban című időszaki tárlatát, amely azzal a céllal született, hogy megismertesse a nagyérdeművel a költőóriás kevésbé ismert arcait.

A napot Kecskeméten estebéddel, jó hangulatban és elégedetten fejezték be.

Bagyinszki Zoltán főszervezőtől, az Arany 200 gyulai jubileum forgatókönyvírójától, a helyi önkormányzat kulturális osztályának vezetőjétől megtudtuk, a rendezvénysorozat szeptemberben buszos kirándulásokkal folytatódik. Terveik szerint hetente indulnak majd iskolások Nagyszalontára, összesen 13 csoport, hogy a helyszínen ismerjék meg a poéta szülőházát, az emlékmúzeumának helyt adó Csonka-tornyot, és a határ menti település egyik legfőbb mentsvárát, a református templomot. A Bihar megyei hajdúvárosban rendhagyó irodalomórák egészítik majd ki az Arany-túrákat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)