Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ingyenes parkolókat építenek a Laktanya utcában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. augusztus 29. 12:30
Ingyenes parkolókat építenek a Laktanya utcában
A beruházás keretében a Munkácsy utca felújítása is elkezdődik

Megújul a Laktanya utca egy szakasza, ahol parkolókat is építenek – tájékoztatta lapunkat dr. Görgényi Ernő polgármester és dr. Kovács József országgyűlési képviselő. A beruházás részben pályázati pénzből valósul meg, amelyből elkezdik felújítani a Munkácsy utcát is.

DR. görgényi ernő és dr. kovács józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Folytatódik Gyulán az út- és járdaépítési program, amelynek keretében, a következő szakaszban, több mint 67 millió forintos beruházással kiszélesítjük a Laktanya utcát, és negyvenhárom parkolót építünk – kezdte Görgényi Ernő. – Ez azért fontos, mert a kórház szomszédságában helyezkedik el ez az utca, ahol most is össze-vissza parkolnak az autók.

A polgármester kiemelte, hogy a parkolók kiépítését már elkezdték, a közeljövőben pedig egészen a Harruckern iskola hátsó bejáratáig folytatják. Hozzátette: a rendelkezésre álló pénzből hozzálátnak a Munkácsy utca felújításának is. A munkálatok során – csaknem nyolcvan méteren – új aszfaltréteget kap az utca, valamint új járdát is építenek, emelt útszegéllyel, amely a gyalogosok védelmét fogja szolgálni.

– A 67 millió forintos beruházási költségnek a 30 millió forintos részét a kormány támogatásának köszönhetjük, amelyet egy belügyminisztérium által támogatott pályázaton nyertünk – mondta a városvezető.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kovács József örömét fejezte ki, hogy a kormány július 12-i döntése alapján folytathatják az út- és járdafelújítási feladatokat a városban. Kifejtette, hogy a kórház környezete nem tudja lefedni azokat a parkolási igényeket, amelyekkel számolnia kell az intézménynek. A város részéről született még egy fontos döntés, miszerint a kiépített parkoló ingyenes lesz, hiszen egy orvosi vizsgálatot nem lehet időkeretek közé szorítani.

Megtudtuk továbbá, hogy a közbeszerzési eljárás lezajlott, így szeptemberben elkezdődhet a munka, amelyhez a Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskola és Kollégium is hozzájárul azzal, hogy az épülete előtt lévő parkolókat az intézmény készíti el.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)