Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szagos ügyek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 19. 16:00
Szagos ügyek
A Facebook Gyulai csevegőjében olvastuk
____Eredeti-gyulicsevego_1.JPG

A GYULAI CSEVEGŐK ONLINE FÓRUMA

Illusztráció: Gyulai Hírlap  

Az utcán végezte el nagydolgát egy ismeretlen – panaszolta el Szilágy Nikoletta a Gyulai csevegő Facebook-oldalon. Az általa közzétett fotókból kiderül: az illető nadrág nélkül távozott a helyszínről.

„A Nagyváradi úton valakinek annyira sürgős volt, hogy még azt is vállalta, hogy megláthatják” – írta, majd hozzátette, a házfal és a főút közötti zöldterület nem közvécé. 

A hozzászólók közül többen azt nehezményezték, hogy a posztoló képekkel illusztrálta mondandóját. Olyanok is akadtak, akik szerint több nyilvános vécére volna szükség Gyulán. 

„Az ilyen embert nem érdekli, mit hagy maga után. Nem is az a baj. A baj ott kezdődik, hogy vagy bekakálsz, vagy ilyet hagysz magad után, mert hol is tudnád elvégezni sürgős nagydolgod?” – vélekedett Nagy Albertné.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)