Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bírósági fogalmazói álláshelyek Békéscsabán és Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 14. 14:00
Bírósági fogalmazói álláshelyek Békéscsabán és Gyulán
A pályázatokat augusztus 24-ig várják

Bírósági fogalmazót keresnek a Békéscsabai és a Gyulai Járásbíróságra – tájékoztatta lapunkat a Gyulai Törvényszék. Az állásokat pályázat útján lehet betölteni. Olyanok jelentkezését várják, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

A bírósági fogalmazó igazságügyi alkalmazott, akinek a legfontosabb feladata a bírói tisztség ellátásához szükséges gyakorlati ismeretek megszerzése. A fogalmazói joggyakorlati idő három év, ezt követően van lehetőség a jogi szakvizsga letételére. Ezen időszak alatt a bírósági fogalmazó helyi és központi képzéseken mélyítheti el az egyetemen megszerzett elméleti ismereteit, továbbá valamennyi ügyszakban gyakorlatot szerezhet azáltal, hogy tanácsok mellé beosztva tárgyalásokat látogathat, határozattervezeteket készíthet, illetve jegyzőkönyvet vezethet.

A bírósági fogalmazók rendszeresen részt vesznek bírák által vezetett tanulókörökön, ami a jogi szakvizsga sikeres teljesítéséhez nyújt számottevő segítséget. Mindezeken túl a bíróság biztosítja annak lehetőségét is, hogy a bírósági fogalmazó külföldi ösztöndíjprogramokon és tanulmányutakon vegyen részt.

A bírósági munka társadalmi elismertségén túl vonzó tényezővé vált a bírósági életpálya is. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének e területen tett lépései mellett ki kell emelni azt a nemrég elfogadott jogszabálymódosítást, mely 2017. szeptember 1-jétől jelentős és kedvező változást jelent a bírósági fogalmazók illetményében – olvasható a közleményben.

A bírósági fogalmazói állások betöltésének időpontja 2017. november 2. A pályázatot mellékletekkel együtt egy példányban az Országos Bírósági Hivatalhoz (1055 Budapest, Szalay u. 16. szám) kell személyesen vagy postai úton benyújtani. A beérkezés határideje: 2017. augusztus 24. 16.30.

A pályázóknak egy központi bírósági fogalmazói felvételi versenyvizsgán kell részt venniük, mely írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli versenyvizsga 2017. szeptember 7-én lesz, míg az írásbeli részt sikeresen teljesítők számára a szóbeli vizsgarészre 2017. szeptember 19-én kerül sor.

A pályázat benyújtásának részletes feltételei és az általános tudnivalók a központi bírósági honlapon (www.birosag.hu), a „Pályázatok” menüpont alatt találhatók meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM