Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sportországi értékmentés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 09. 11:00
Sportországi értékmentés
Szigeti Csaba egy kerek egészet alkotott új kötetével

Szigeti Csaba, a békéscsabai sportélet meghatározó alakja új könyvet nyújtott át olvasóinak. Az Egy város, ötkarika, ezernyi történet című kötetet a Gyulai Hírlap sportszerkesztője mutatja be Önöknek.

____Eredeti-_DSC4119.JPG

Szigeti Csaba olimpiatörténeti kerek egészet alkotott

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Számunkra, akik már évtizedek óta a sportban tevékenykedünk, semmi nem lehet annál fontosabb, minthogy valami nyomot hagyjunk a sporttörténelemben. Fiatal sportolóként az a cél is vezérel minket, hogy egyszer majd rólunk is könyvet írnak, teret neveznek el, vagy díjat alapítanak nevünkkel.

Átállva a sport másik oldalára viszont már az a legfontosabb, hogy a már sporttörténeti értéket asztalra letett sportolókat és sportvezetőket ne fedje homály. Megszállottan gyűjtjük a régi, szakadt könyveket, járunk a könyvtárosok nyakára, vagy kutakodunk, és kincseket keresünk a gyűjteményekben.

Nagy ritkán élő szóban is találkozunk legendás történetekkel, amiket hallgatva nem érezzük céltalannak életünket. Ilyen volt számomra Zay Lajos vagy Szabó Jenő pályafutásának feltérképezése.

Szigeti Csaba ennél jóval nagyobb dologra adta a fejét. Egy kerek egészet kívánt megalkotni, ám ennél a végén sokkal többet alkotott. Könyvében a békéscsabai kötődésű olimpikonokat, olimpiai bajnokokat vette számba, írta meg életük és sportpályafutásuk történetét. Aztán a kerek egészből egy még kerekebb történet született, hiszen a sportszakember ennél is tovább lépett. Ezernyi információ birtokában kiegészítette kötetét a Békés megyei kötődésű sportemberekkel és szakemberekkel.

A könyv alapgondolata Bökfi Jánostól származik. Az egykori kiváló súlyemelő a Békéscsabai Sporttörténeti Gyűjtemény kiállítóhelyének olimpiával foglalkozó részénél álldogált, és felkiálltott: Ezt képtelenség végigolvasni! Ezt könyvben kell megírni!

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

A színesen illusztrált kiadvány három fő részből áll. Az elsőt természetesen a békéscsabai kötődésű olimpiai bajnokok és érmesek bemutatása tölti ki. Ebben az éremig vezető út leírása mellett apró történetek és információk is megtalálhatók. Itt kapott helyet az általam nagyon sokra tartott Takács Károly, az ökölvívósport élő hérosza, Gedó György vagy az egyetlen békéscsabai klubszínekben olimpiai aranyat nyert Ónodi Henrietta is.

A második részben a helyi kötődésű olimpiai résztvevőket, sportszakembereket vette górcső alá a szerző, amelyben olyan veretes nevek szerepelnek, mint Kecskeméti Gábor, Gyáni János vagy az „ötletadó” Bökfi János. Ahogyan a sportszakemberek között olvashatunk Széchy Tamásról, Berczik Zoltánról vagy éppen Christián Jenőről.

A harmadik rész színes olimpia történetet és milliónyi adatot tár az olvasó elé, amelyben rövid történetek mellett, óriási adatmennyiségben merülhet el a könyv felfedezője.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Mint azt a gyulai születésű sportszakember mondja, legyenek tisztában a tótkomlósiak azzal, hogy olyan kiválóságok kötődnek városukhoz, mint Holits Ödön, Juraj Bencik vagy Rosza Mária.

– Fontos szempont volt az is, hogy a megyei és a csabai olimpiatörténet szorosan összefügg. Hiszen szorosabb a kötődése Gyulához Széchy Tamásnak és Berczik Zoltánnak, mint Békéscsabához.

Huszonhét évnyi sportélettel a hátam mögött és remélhetőleg sok évnyi sportszerkesztői pályafutás előtt, repeső szívvel olvasom újra és újra Szigeti Csaba olimpiatörténeti kötetét.

Abban a korban, amikor már kevesen ismerik a fiatalok közül Papp Lászlót vagy Balczó Andrást, hogyan is várhatjuk el, hogy ismerjék Takács Károlyt vagy Gedó Györgyöt. Számunkra, a sport gyermekei számára, kötelesség a múlt nagyjainak újbóli felemelése.

Mert mi már nem írjuk a sporttörténelmet, hanem mentjük. Értéket mentünk.

A kötet Gyulán, a piaci könyvárusnál is kapható.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)