Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Másképp alakulhatott volna a gyulai vár sorsa, ha megvalósulnak Kerecsényi tervei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőKULTÚRA • 2017. július 29. 15:54
Másképp alakulhatott volna a gyulai vár sorsa, ha megvalósulnak Kerecsényi tervei
A várkapitány elképzeléseit is megismerheti a közönség Ölveczky Gábor fürdővárosi tárlatán

Kerecsényi László védelmi tervei is láthatók az Almásy-kastély legújabb, Ölveczky Gábor grafikus munkáit felvonultató időszaki kiállításán. A Gyulai Végvári Napokhoz kapcsolódó tárlat július 28-án nyílt meg a főúri rezidencia kávézójában, ahol stílszerűen Debreczeni Szappanos János egyik szerzeménye is elhangzott Farkas Gábor tolmácsolásában, kobozzal kísérve. 

Képünkön: Csikány Tamás (balról) és Ölveczky Gábor (jobbról) 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Csikány Tamás ezredes, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár megnyitóbeszédében elmondta: A hadmérnök feljegyzései című kiállításon bemutatott alkotások régi, 16. századi rajzok, vázlatok alapján készültek. Mint kifejtette, a korabeli terveket Ölveczky Gábor saját látásmódja szerint értelmezte újra, ezzel ráirányította a figyelmet a számára fontos részletekre.

A komáromi alkotó autodidakta módon, Kóthay Ernő és Lantos Ferenc irányításával végzett művészeti tanulmányokat. Dolgozott a Komáromi Nyomda grafikusaként, 1980-tól a Komáromi Kisgaléria művészeti vezetője, emellett plakát- és könyvtervezéssel is foglalkozik. Csikány Tamás elárulta: az ő kötetei is Ölveczky Gábor keze munkáját dicsérik, ám a grafikussal nem csak munkakapcsolat köti össze, hiszen régóta barátok.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A szakember a kiállított alkotások kapcsán azt is elmondta: a hadmérnökök a rajzok elkészítésekor arra is odafigyeltek, hogy tetszetős legyen a munkájuk, nemegyszer életképeket is megörökítettek az ábrázolásokon. Mint magyarázta, ennek elsősorban praktikus okai voltak, az udvari haditanácshoz felterjesztett tervek megvalósításához ugyanis sokszor olyanok biztosították a pénzt, akik nem értettek a harcászathoz, így elsősorban esztétikai alapon hoztak döntést.

Csikány Tamás lapunknak kiemelte: a végvárak megerősítésének időszakában a haditanács felkérésére Európa „sztárépítészei” jöttek Magyarországra. A hadmérnökök elképzelései azonban nem mindig valósulhattak meg, előfordult, hogy anyagi okok miatt elutasították azokat. Ez történt a gyulai vár esetében is: a Kerecsényi László által felterjesztett tervekre nem jutott elég pénz. A professzor megjegyezte: ha sikerül modernizálni az erődítést, elképzelhető, hogy nem került volna török kézre.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A kiállításon többek között a nagyváradi, a tokaji, a sárospataki, az egri, a komáromi, a győri, az aradi és a gyulai vár terveiről láthatók merített papírra – vízben oldódó tintával és tussal – készült rajzok. Ölveczky Gábor érdeklődésünkre elmondta: a fürdővárosi erődítményt ábrázoló alkotás elsősorban Csikány Tamás miatt készült el, akinek édesanyja Gyulán született. A rajzon szaggatott vonal jelzi, hogy milyen lett volna a gyulai vár, ha maradéktalanul megvalósulnak a gyulai kapitány elképzelései.  

A rajzokhoz annak idején magyarázó szövegek is készültek, ezek saját kézírással, néhol változtatással, szintén megjelennek Ölveczky Gábor török kort megidéző művein.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Az itt látható alkotások melléktermékei a grafikusi pályámnak – fogalmazott lapunknak a művész, hozzátéve, hogy régóta érdekli a történelem. Mint kifejtette, a könyvillusztrációk és a tárlaton látható művek esetében is rendkívül fontosnak tartja a hitelességet, ezért maga is komoly kutatómunkát végez egy-egy rajz elkészítésekor.

Az alkotó szerint munkái olyanok, mint egy régi dal, amelynek minden korban van aktuális üzenete, és a ma emberében is rengeteg érzést kelt. Hozzáfűzte: szeretné, ha művei felkeltenék a szemlélődők érdeklődését a képzőművészet, illetve a történelem iránt, és általuk bővebb ismereteket szereznének a régi korokról.

A kiállítás szeptember 10-ig látogatható. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)