Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Süli Ricsi, a középtáv királya

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 18. 17:00
Süli Ricsi, a középtáv királya
A fürdővárosi atléta ezüstéremmel tért haza a junior válogatott szlovákiai küzdelméről

A Gyulasport Nonprofit Kft. fiatal versenyzője nemrég tért haza a Szlovákiában tartott négy nemzet válogatott viadalról, ahol újabb remek teljesítményt nyújtott. A junior válogatott színeiben elért ezüstérem után a múltról és a jövőről beszélgettünk a nemrég érettségizett középtávfutóval.

____Eredeti-P1220181.JPG

Süli Richárd számára az olimpia lehet a végcél

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Gyulasport Nonprofit Kft. fiatal versenyzője az általános iskolában ismerkedett meg az atlétikával. Ekkor került Kertes Istvánhoz, a gyulai atlétika sikeredzőjéhez. Az edzéseknek köszönhetően korán megmutatkozott tehetsége az eredmények szintjén is, hiszen már a 2012-es serdülő országos bajnokságon aranyérmet „repesztett”.

– Tizennégy éves voltam, amikor megszereztem az első magyar bajnoki érmemet, ezután pedig minden évben magyar bajnoki címet nyertem.

Kertes István tanítványáról elmondhatjuk, hogy komoly lendületben van, hiszen a júniusi magyar bajnokságról egy ezüst és egy bronzéremmel tért haza, majd a Honvéd kupa 800 méteres síkfutásának megnyerése után, az U20-as junior válogatott tagjaként száguldott egy második helyet.

Ricsi számára nem szokatlan a nemzeti csapat színtere, hiszen az idei volt a nyolcadik, hogy címeres „mezbe” bújhatott.

– Először az U18-as nemzeti csapatba kaptam meghívót. Ennek az az érdekessége, hogy én akkor még az U16-os korosztályban versenyeztem, de így is meghívót kaptam a nagyobbak közé.

Az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált és a Caliban rendezett Ifjúsági Világbajnokságot is megjárt gyulai tehetségről elismerően nyilatkoztak a válogatott szakemberei. Az érettségi után már a felsőfokú felvételi értesítőjét váró fürge lábú fiatalember komoly tervekkel és célokkal folytatja sportpályafutását.

– Természetesen szeretnék tovább sportolni és még magasabb szinten szeretném folytatni az atlétikát. Nagy álmom, hogy egyszer az ötkarikás játékokon szerepelhessek.

A „várvárosi” atléta és edzője rengeteg munkát fektet a felkészülésbe, hiszen napi két edzéssel készülnek a megmérettetésekre. Ricsi szerint a közös munka fokmérője a sok sikeresen lefutott verseny, ám a kiváló eredmények mögött egy kiváló edző-tanítvány viszony áll.

– Nagyon sikeresen tudunk együtt dolgozni, amikor egy-egy sérülés hátráltat, akkor is megtaláljuk együtt a sikerhez vezető utat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)