Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Párizsba csak ezzel!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.MAGAZIN • 2017. július 17. 13:00
Párizsba csak ezzel!
Két napig enyém volt a Renault Talisman Initiale Paris

Szerkesztőségünkben vendégeskedett kereken két napot át a Renault csúcsmodellje. A Renault Talisman Initiale Paris modellt Meszlényi-Autó Kft. jóvoltából tesztelhettük. Két nap egy ilyen jármű megismeréséhez és kismeréséhez édeskevés, de a teszt ahhoz pontosan elegendő volt, hogy megállapítsuk, ez egy igazán jó autó. A magunk részéről pedig senkit nem beszélnénk le arról, hogy megvegye.

____Eredeti-RENAULT_TALISMAN_3.jpg

Renault Talisman Initiale Paris 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Ha valakinek külsőre tetszik a Talisman, a belső sem lesz csalódás. Az öt ajtó mögött extratágas utas- és csomagtér található. A limuzin minden porcikájából árad az összhang és az elegancia. A francia designerek igazán kitettek magukért. Finom részletek az autóban mindenhol, kellemes anyaghasználat, kényelmes, teljességében magunkra szabható ülések és messzemenően csöndes utastér. Úgyszólván, ez a megtestesült Renault-luxus. A gyártó ezt így fogalmazza meg: a Renault tökéletességre törekvésének legmagasabb szintje érhető el ebben a limuzinban.

Az általunk tesztelt modellben automata váltó volt, amivel 1,6-os diesel erőforrást gerjeszthettünk. Meszlényi Dániel, a Meszlényi-Autó Kft. marketing vezetője adta át nekünk a Talismant a cég Almáskerti Ipari Parkban található telephelyen. Uszkve 10 perces okítás után már gurultunk is ki a telephelyről.

 

____Eredeti-_DSC2776.JPG

a csabai reptéren: talisman, kovács péter és meszlényi dániel

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Én, a kisautók kedvelője és gyakorlott használója, az első kilométerek alatt kicsit szorongva ültem a kormánykerék mögött. Ez egy nagy autó. Az automataváltó sem volt ínyemre a kezdetek kezdetén. Természetesen nem a váltóval volt a baj, hanem a felhasználóval, azaz velem, akit egyébiránt örömmel tud eltölteni a kézi váltás. Ez az örömforrás ugyan most nem állt rendelkezésre, de a kárpótlás sem maradt el. A nap végére pedig már a „kéziváltózás” sem hiányzott, sőt, be kellett lássam, sokkal kényelmesebb a kétpedálos autózás. 

A Paris modell felszereltsége: első- és hátsó parkolássegítő rendszer; négykerék-kormányzás, elektromosan vezérelt felfüggesztéssel; aktív vészfékrásegítő; követési távolságtartását-segítő rendszer; HUD-kijelző; elektromosan állítható, memóriás, szellőztethető és fűthető, masszázsfunkcióval ellátott első ülések; elektromosan behajtható, memóriás külső visszapillantó tükrök; hangszigetelt oldalablakok; sötétített hátsó ablakok; relax első fejtámlák; R-Link 2 on-line fedélzeti navigációs- és multimédia rendszer, 8,7”-os érintőképernyővel, Bose Surround hangrendszerrel, 2 USB, 1 Jack és Bluetooth-csatlakozóval, Active Noise Cancelling funkcióval; nappabőr kárpit; 19“-os könnyűfém felnik.

Tudni kell rólam, hogy én éves szinten ötször annyi kilométert teszek meg motorral, mint autóval. Ezért is elég testes az ingerküszöböm a négykerekűeket illetően. Ritkán hoz lázba autó, ami számomra nem igazán jelent többet egy használati tárgynál. Ez az autónak nevezett használati tárgy jellemzően nagybevásárlásoknál és útjeges időben kerül elő a garázsból esetemben.

A Talisman ingerküszöb-átlépést hajtott végre nálam. A birtoklás második órájában, amikor már nem ügyetlenkedtem, amikor kezdtem kitölteni az autó engedte teret, kezdtem ráérezni az autó kínálta lehetőségekre, a használati tárgy élvezeti tárggyá lépett elő. Szimbolikusan ebben a pillanatban fogtuk meg egymás kezét.  

 

____Eredeti-_DSC3325.JPG

naplemente és talisman a csabai hatrában

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

A pénteki naplementében már teljes magabiztossággal kanyarodtam rá a Kétegyházi útra, hogy a vasúti sínek mentén készítsek néhány képet az autóról. A két nap alatt készült fotók közül a fekete-fehér felvételek lettek a legizgalmasabbak. Nem szeretem a fehér autókat, ahogy a motorokat sem, de a Talismannak ez a fehér igazán jól áll.

Az első napon a 13 éves Lénát is magammal vittem. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a véleménye az autóról. Húúú, ez gyönyörű! – mondta, miután beszállt mellém. Léna sebességvadász, szeret motorozni. Első kérdése az volt, hogy mennyivel tud menni az autó. Versenyezni nem volt alkalmunk vele, autópályára sem keveredtünk a két nap alatt. A Békés megyei útviszonyok adta lehetőségek között azért egyszer-egyszer sportfokozatban megrángattuk a Talisman bajszát. Ebben az előre beállított opcióban az akusztikus élmény sem maradt el.

 

____Eredeti-_DSC3187.JPG

léna és a talisman

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

A legtöbbet eco-módban használtuk az autót. Minden előre programozott üzemmódhoz önálló digitális színvilág társul. Természetesen saját magunkra programozhatjuk a teljes Talismant. A programozásban Léna élenjáró volt. Az érintőképernyős fedélzeti navigációs- és multimédia-rendszer használatát egy szempillantás alatt sajátította el. Rövid időn belül az okostelefonját is összepárosította a fedélzeti számítógéppel, ettől a ponttól kezdve övé volt a teljes zenerészleg irányítása. A Bose Surround hangrendszer nem okoz csalódást a vájt fülűeknek sem.

Az ebédidő Mezőberényben ért minket. A főutcán parkoltunk le, s a Talisman feltűnő jelenségnek bizonyult, sok érdeklődő szempár vetült rá. Általánosságban is elmondhatjuk, hogy ez a Renault vonzza a tekinteteket. A két nap alatt sokfelé megfordultunk az autóval. Amikor éppen fotóztuk, gyakran előfordult, hogy odaléptek hozzánk, kérdezősködtek, megnézték közelebbről is a Talismant.

 

____Eredeti-_DSC3455.JPG

malom és talisman

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

A második nap sem hagytuk pihenni az autót. Az időnkbe egy rövidebb megyei körút fért bele. A legjobb fotóhelyszínnek pedig a dobozi régi malom épülete bizonyult. A teli holdas napvégét az újkígyósi Yes, Chef-ben koronáztuk meg egy vacsorával és barátainkkal.

A két napos Talisman-kaland végére kialakult bennem egy egészséges birtoklási vágy az autó iránt. A Renault telephelyére tartva azon gondolkodtam, hogy miért szerethető meg ilyen könnyen ez a kocsi. A válaszom igen egyszerű: mert valóban elkényeztet.

Beállítottam magamnak egy frissítő masszást az utolsó kilométerekre. A vasárnap reggel nyugodt, forgalommentes. A telephelyre vezető leágazás a búcsút jelenti számomra. Hogy mi fog hiányozni az én autómból ezek után? Pont egy Talisman!

Legközelebb irány Párizs!

____Eredeti-_DSC3596.JPG

majdnem párizs és talisman és emese az autóban

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

7 dolog, amit nagyon szerettem a Talismanban

1. Várt engem („Automata Renault Kártya”; az autó üdvözli a vezetőjét, felkapcsolja a nappali menetfényt, aktiválja a műszerfalat és az R-Link 2 képernyőjét, kihajtja a külső tükröket, felkapcsolja az utastérben a világítást)

2. Megmasszírozott (masszás funkció)

3. Figyelte a hangulatomat (a Multi-Sense® rendszer segít abban, hogy a hangulatához igazíthassa az autó belső világítását és a vezetési módokat)

4. Csöndbe burkolt (hangszigetelt oldalablakok)

5. Elvarázsolt (Head-Up Display kijelző)

6. Féltett engem (aktív vészfékező rendszer)

7. Figyelt rám (sebességtúllépésre figyelmeztetés, a közlekedési táblákat is felismerő rendszer)

 

____Eredeti-_DSC3174.JPG

én és talisman

Fotó: Gyulai Hírlap – Somos Léna

GYULAI HÍRLAP • 2017. július 16. 13:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)