Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Mindenki Simándyja” is eljön Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. július 12. 10:30
„Mindenki Simándyja” is eljön Gyulára
Az Év kiállítása 2016 díjat elnyert tárlat vándorverziója július 17-én nyílik meg

Simándy József operaénekest a Bánk bán tette hallhatatlanná, így a születésének centenáriumára elkészült emlékkiállítás vándortárlatának mindenképp helye van Erkel Ferenc szülővárosában. A Háromszázezer magas Cé – Simándy 100 című válogatás július 17-én délután 5 órakor nyílik meg a várszínház kamaratermében. 

____Eredeti-Haromszazezer-magas-Ce-Simandybert-2.jpg

A Háromszázezer magas Cé – Simándy 100 című válogatás érkezik a fürdővárosba

Fotó: Szebeni-Szabó Róbert

Szakmai zsűri értékelése szerint az Év kiállítása 2016 díjat idén elnyert Háromszázezer magas Cé – Simándy 100 című időszaki tárlat rendkívül gazdag kommunikációs készlettel teszi befogadhatóvá, avatja időtállóvá Simándy József operaénekes életét és életművét. Simándi Katalin és Sipőcz Mariann kurátorok, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai, valamint Mihalkov György látványtervező munkájának egyediségét az adja, hogy elszakad a klasszikus kiállítási formáktól, és azt a kort is megidézi, amelyben az előadóművész felnőtt, ünnepelt sztárrá vált.

A Bajor Gizi Színészmúzeum vállalkozása mindemellett a legnagyobb mindazon tárlatok közül, amelyeket Magyarországon operaénekesről készítettek. Létrehozói árnyalni kívánják azt a napjainkra rögzült képet, amely Simándy Józsefet Erkel Ferenc Bánk bánjával azonosítja, ezért arra helyezték a hangsúlyt, hogy bemutassák összes feledhetetlen színpadi szerepét, mindenki Simándyját. Rendezőelvük előtérbe állítja azokat az alkotótársakat is, rendezőket, karmestereket, tervezőket és a kiváló partnerek sokaságát, akik az 1945 utáni időszakot a Magyar Állami Operaház aranykorává avatták.

Az életpálya bemutatásához felhasznált anyagok gerincét a Simándy-család archívumában fennmaradt dokumentumok alkotják, amelyet az Operaház Archívuma és Emlékgyűjteménye, az MTI fotóanyaga, az OSZMI Fotó- és Színlaptárának dokumentumai egészítenek ki. A rajongás korabeli tárgyi emlékei mellett a fiatalabb korosztályok számára beépített interaktív elemek szolgálnak érdekes kiegészítő információkkal.

A gyulai közönség ebből a hatalmas és átfogó anyagból kap válogatást a várszínházban, ahol július 17-én délután 5 órakor Somogyvári Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke ajánlja majd a publikum figyelmébe Simándyt mint hétköznapi embert és énekest.

A kiállítás augusztus 13-ig díjmentesen lesz megtekinthető a kamarateremben.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)