Daniel Keyes: Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya, de a tudásra való törekvés túlságosan gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést.
Többször találkoztam azzal a véleménnyel, hogy Gyula, méreteihez képest, kulturális kínálat szempontjából elkényeztetett város. Ez a szerencsés helyzet igaz, a gyulai ember sokszor helyben jut hozzá olyan nívós szellemi táplálékhoz, amely másoknak többnyire költséges kirándulással érhető el. Ilyen csemege volt a Daniel Keyes Virágot Algernonnak című híres regényéből készült monodráma, amely az Aradi Kamaraszínház és a kortárs művek előadására szakosodott marosvásárhelyi Yorick Stúdiószínház összefogásának terméke. 1998-ban vitték először színpadra Szatmárnémetiben és játszották 4 éven át, majd 2007-es felújítása után a gyulai volt a 25. előadás. A várszínházban látott, határon túli magyar produkcióra megtelt a kamaraterem, részben az egykori olvasmányélmények folytán érdeklődő középkorúakkal, de a téma időszerűségét igazolva sokan képviselték a fiatalabb korosztályt is.
A darab főhőse az értelmi fogyatékos Charlie Gordon, aki egy pékségben dolgozik, ahol a legalja munkát végzi, együgyűségében úgy érzi, mindenki szereti, nem érzékeli, hogy kollégái ugratják, gúnyolják. Egyúttal erős vágy él benne, hogy okos legyen, mint a többi ember, ezért egy orvosi tudományos kísérlet alanya is. A fogyatékosok számára fenntartott iskolában egy Algernon nevű egér a versenytársa, akinek minden nap egy labirintusban kell megtalálnia táplálékát. Ebben a versenyben Charlie mindig alulmarad, mígnem egy műtéti beavatkozás folytán kinyílik értelme, szuperintelligens, 180-as IQ-val rendelkező ember lesz, villámgyorsan tanul nyelveket, komolyzenét szerez, doktori disszertációt ír. Egyetlen nagy és hirtelen ugrás vezet a beszámíthatatlanságtól a lángészig, amiért Charlie magas árat fizet. Előbb munkatársai, majd a klinika tanulói kezdik kerülni a náluk okosabb fiatalembert. Mindenkit túlnő értelemben, szerelmét, a kutatató professzorokat, és elmagányosodik. A lélektani tanulmánynak is tekinthető mű, egyúttal olyan modern erkölcsdráma, amely az orvosi kutatások határaira is rákérdez. Kiderül ugyanis, hogy a fenomenálisra sikeredett páciensre hirtelen hanyatlás vár. Amikor a fiatalember az élők sorából kimúlt Algernont, könnyek között, egy kis dobozban eltemeti, akkor döbben rá, hogy hamarosan őt is a boldog tudatlanság állapotához való visszatérés várja. A kegyetlen valósággal való szembesülés pillanatában teljesedik ki a dráma, ekkor kiált fel a főhős: „Istenem, ne végy el mindent!”
A rendező, Nagy István, az Egyesült Államokban 130 kiadást megért regényből készült monodrámát a mű eredeti szellemét és mondanivalóját megőrizve vitte színpadra. A Charlie Gordont játszó Kulcsár-Székely Attiláról a darab végéig nem tudjuk levenni tekintetünket. A szerep nem mindennapos, egy ilyen művészi feladat esetében ugyanis egy rossz lépés a bohóckodás vagy a banális érzelmesség felé tolhatja el az alakítást. Kulcsár-Székely Attila mind a szellemileg fejletlent játszva, mind az intellektuális szárnyalás pillanataiban elkerülte ezeket a buktatókat, méltán érdemelte meg a vastapsot.
