Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bronzérmes helyen fejezte be az Erkel Girls a Fair Play Cup küzdelmeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 30. 11:30
Bronzérmes helyen fejezte be az Erkel Girls a Fair Play Cup küzdelmeit
Sorozatban ötödször döntőzött az Erkel Ferenc gimnázium csapata

Az MLSZ által létrehozott Fair Play Cup idei kiírásának döntő összecsapásait rendezték meg május 27-én. A Telkiben zajló Grassroots rendezvényen a Békés megyei színeket újra a gyulai Erkel Ferenc gimnázium leánycsapata képviselte.

____Eredeti-20170527_163202.jpg

Minden évben van ok a mosolygásra

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium

Az Erkel Girls tagjai már jól ismerhetik a bajnokságot, hiszen sorozatban ötödik alkalommal jutnak el a végső megmérettetésig. Az öt éve útjára indított küzdelmekben idén is több mint háromszáz csapat vehetett részt, ezekben zömében amatőr sportszerető fiatalok játszanak. A szabályok értelmében csapatonként csak két igazolt játékos szerepeltetésére van lehetőség.

Forrás Imre tanítványai több lépcsőfok meghódításával juthattak el a finálé küzdelmeihez, hiszen sikeresen vívták meg az őszi-tavaszi körzeti döntőt, a megyei elődöntőt és a megyei döntőt.

Az országos döntőben való részvételért a debreceni regionális döntőn kellett kiválóan szerepelniük. A gyulai lányok öt megye csapatai közül elsőként kvalifikálták magukat a mindent eldöntő derbikre.

A Telkiben rendezett kihívásokon nyolc csapat két négyes csoportban kezdte meg a szelektálást. A B csoportban helyet kapó fürdővárosiak két győzelemmel meneteltek át a Pest megye, Budapest és Vas megye alkotta kvartetten.

Az elődöntőben a nagy rivális debreceni csapattal mérhették össze erejüket a Forrás-tanítványok, akik hiába nyújtották tudásuk legjavát, az ellenfél alattomos játéka és a játékvezetés hibái miatt csak a bronzéremért harcolhattak.  

A Bács-Kiskun megyével vívott bronzcsatából 2–0-ás győzelemmel jöttek ki a „várvárosiak”, így ebben az évben a bronzéremmel ragyoghattak a gyulai labdarúgók.

Az Erkel Girls csapata már öt éve tagja a döntő mezőnyének, ahol már ezüstérmet és bajnoki címet is ünnepelhettek. A rendezők külön ki is emelték Forrás Imre csapatának különleges teljesítményét, amellyel kizárólag a gyulai együttes rendelkezik. A gólkirálynői címet Csalánosi Anada kaparintotta meg, hiszen a finálé küzdelmei alatt hat góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját.

A csapat tagjai: Darvasi Dzsenifer Dóra, Pilán Tímea, Csanálosi Anada, Szerb Katalin Tünde, Hajdú Tímea, Rokszin Réka, Nagy Izabella, Bácsi Doroti, Kovács Noémi és Bada Fanni. Felkészítő testnevelő tanár: Forrás Imre.

– Nagyon elégedett vagyok a lányokkal, akik egész évben kimagaslót nyújtottak. Szabadidejükben iskolai keretek között jártak edzésekre, kezdetben egy, majd heti két alkalommal – dicsérte tanítványait Forrás Imre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)