Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos, 22 súlyos és 42 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. május 27. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 halálos, 22 súlyos és 42 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 65 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 22 súlyos és 42 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 169 személyt fogott el, közülük 54 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 96 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 218 személyt állítottak elő, köztük 105 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. május 26-án 0 óra és 2017. május 26-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 62 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák két főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, és további két személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)