Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hollandiában is bemutatkozott a Gyulahús Kft.

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. május 23. 14:05
Hollandiában is bemutatkozott a Gyulahús Kft.
A PLMA Expón 2400 kiállítóval együtt szerepelt a fürdővárosi cég

Sajtótájékoztatón számolt be a Gyulahús Kft. újabb nemzetközi elismeréséről Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Daka Zsolt, a kft. ügyvezetője, valamint Gila Éva marketingmenedzser.

görgényi ernő és daka zsolt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő mindenekelőtt gratulált a tavalyi év kitűnő gazdasági eredményeihez. A Gyulahús Kft.-nek 444 millió forint volt az adózott eredménye, amit Gyula Város Önkormányzata mint tulajdonos nem fog elvonni a cégtől. Szeretnék, ha ezt fejlesztésekre költené a vállalat.

Daka Zsolt kiemelte, a tavalyi évben 5,3 milliárd forint volt a nettó árbevételük, amely 6%-al haladja meg a 2015. évit. Ehhez hozzájárult, hogy 2016-ban számos hazai és külföldi kiállításon, szakmai rendezvényen vettek részt. Mint mondta, ez 2017-ben sem fog változni.

 

a cég amszterdami standja

Fotó: Gyulahús Kft.

Március 7–10. között Japánban vendégeskedtek, a múlt héten pedig a PLMA Amsterdam New Product Expón jártak. Ez egy saját márkás rendezvény, amelyen körülbelül 2400 kiállító vett részt a világ minden tájáról. A gyulaiak a marhahúsból készült szalámijukat mutatták itt be, amelyre íze és a megjelenése miatt esett a választásuk – mondta Gila Éva. Daka Zsolt hozzátette, a termékcsaládot tavaly fejlesztették ki. Céljuk az, hogy minél szélesebb közönséget találjanak a termék számára.

Októberben Európa legnagyobb élelmiszeripari szakmai kiállításán, a kölni Anuga fesztiválon fog részt venni a Gyulahús.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)