Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aladár utcai majális

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. május 15. 14:35
Aladár utcai majális
Közösségépítő rendezvényt tartottak a Székely Aladár utca lakói

Rendhagyó eseményre gyűltek össze a Székely Aladár utcai lakosok május 13-án. Az utcában élők közös ünnepséggel köszöntötték névadójukat és egymást, a barátkozás jegyében. 

____Eredeti-P1180522.JPG

Közösségteremtő majális a Székely Aladár utcában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt dr. Szigeti Zoltán főszervező lapunknak elmondta, a civil nap ötlete tavaly merült fel. – Amikor tavaly három társasház rendezett egy közös napot, jött az ötlet, hogy jó lenne, ha többen is eljönnének az utcabeli lakosok közül, azaz rendezni kellene egy nagyobb eseményt.

Az utcabulin csaknem hatvanan vettek részt. A szervezők a kisebbekre is gondoltak, akiknek külön játszóudvart is berendeztek, ahol kedvükre horgászhattak, festegethettek vagy játszhattak.

 

____Eredeti-P1180549.JPG

A legkisebbek is jól szórakoztak

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az utcai fieszta egy közös megemlékezéssel kezdődött Székely Aladár fotóművész szobránál, ahol azt is megtudhattuk, hogy miért pont Aladár utcai majális lett a „közösségi szabadfoglalkozás” neve.

– A név az unokáimtól származik, akik, amikor megtudták hol lakom, azt mondták, hogy az túl hosszú, legyen csak Aladár utca – mesélte dr. Szigeti Zoltán.

 

____Eredeti-P1180531.JPG

Székely Aladár is büszke lenne a közösségi összefogásra

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A rendezvényen az utca lakosai köztéri bulihelyszínné avanzsálták lakhelyüket, hiszen asztalokat raktak ki, süteményeket kínáltak és még a zeneszóról is gondoskodtak. A köszöntő elhangzása után asztalhoz ültek, és közösen fogyasztották el ebédjüket, majd együtt töltötték az egész napot.

– Számunkra azért is fontos ez a nap, mert közös helyen élünk, közösek az érdekeink, egymásra támaszkodhatunk, és ezek erősítik a mi kis közösségünket – mondta dr. Szigeti Zoltán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)