Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az utcán ebédeltek a Székely Aladár utca lakói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. május 12. 15:12
Az utcán ebédeltek a Székely Aladár utca lakói
Második alkalommal rendezték meg az Aladár utcai majálist

A közös játék is fontos része a székely aladár utcai majálisnak

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Közösségépítő eseményre gyűltek össze május 12-én a Székely Aladár utcai lakosok, akik a barátkozás jegyében töltötték együtt a napot.

Szigeti Zoltán főszervező lapunknak kifejtette, az Aladár utcai majális lényege, hogy még jobban összehozza a lakóközösséget.

– Számunkra azért is fontos ez a nap, mert közös helyen élünk, közösek az érdekeink, egymásra támaszkodhatunk, és ezek erősítik a mi kis közösségünket – mondta még a tavalyi rendezvényen a főszervező.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A mindkét oldalon lezárt utcában terített asztalok várták a résztvevőket. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, a gyermekeket játszóudvar és zsákbamacska várta. A csöppségek a mesecukrászdában csillapították éhségüket, és a különféle sportszereket is kipróbálhatták. A játékos napról a kreativitás se hiányozhatott, hiszen kőfestés, aszfaltrajzverseny és madárijesztő-öltöztetés is szerepelt a kínálatban.

Az utcai ünnepség közös megemlékezéssel kezdődött Székely Aladár fotóművész szobránál, majd a lakók asztalhoz ültek, és elfogyasztották a helyben készített ebédet. A délután további részében a résztvevők zenével és baráti eszmecserével építették tovább az Aladár utcai közösséget.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

 

GYULAI HÍRLAP • 2018. május 12. 18:33
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)