Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csilipalánta, kaktusz és levendulaszörp is beszerezhető a hétvégi virágvásáron

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. május 13. 15:40
Csilipalánta, kaktusz és levendulaszörp is beszerezhető a hétvégi virágvásáron
Idén már kétnapos a gyulai fesztivál, és a helyszín is tágasabb

Megkezdődött szombat reggel a Gyulai Virágok Fesztiváljának vására, melyet a Kossuth tér helyett idén a tágasabb Béke sugárútra helyeztek át a szervezők. Az évelő virágok, cserjék és tuják mellett idén is jelen vannak a standokon a kaktuszok, az orchideák és a csilipalánták, de levendulaszörp is kóstolható.

Sokáig kitart

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A kínálat idén sem szorítkozik virágokra és kertészeti kiegészítőkre. Néhány száz forintért apró szuvenírt is hazavihetünk minikaktusz formájában, de cserepes oregánó, bazsalikom, tárkony is kapható, akár 250 forintért is. Népszerűek a rózsaboxok, melyekért 13 ezer forintot is elkérnek az eladók.

Egyik készítőjük, Tóth Mercédesz lapunknak elmondta: nemrég nyitott üzletet a városban, profiljában főként virágboxok szerepelnek.

– Én az interneten láttam meg a szép virágdobozokat, melyek a rózsa mellett gerberából vagy más olcsóbb virágokból is készülhetnek. Ezek a dobozba tett virágok két hétig is szépek maradnak, és még a tetszetős díszdoboz is megmarad a vásárlónak – mondta a virágkötő.

 

Mi szem-szájnak ingere, az a vásáron előfordul

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Csobán Roland csilitermesztő kóstolóval is készült a fesztivál napjaira.

– Van paprikakrémünk, savanyúságunk, szárított csilink és őrleményeink, de a csípős ízek kedvelői csilipor-tároló kulcstartót is vehetnek, hogy mindig lehessen náluk kellő mennyiségű csili. Palántákat is hoztam, melyek a megfelelő teleltetés mellett nyugodtan kiültethetők a kertbe. Gondozásuk nem bonyolult, de túlöntözni a csiliket sem szabad – emelte ki Csobán Roland.

A rengeteg virágos stand között találtunk rá a Csopak feliratúra. Kiderült, hogy Csopak városa díszvendégként van jelen. Ők sem érkeztek üres kézzel: számos helyi finomságot kóstoltatnak a vásárlókkal.

 

A díszvendég idén Csopak városa

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A város polgármestere, Ambrus Tibor lapuknak elmondta: kedvence az Otelló szőlőből készült szörp, legérdekesebb termékük pedig a zöldmandulából készült zselé, ám borokat és cidereket is hoztak Gyulára.

Az idei év egyik újdonsága, hogy a vásár kétnapos, így holnap, azaz vasárnap is nyitva lesz. A virágos piac mellett koncertekkel, finom ételekkel és frissítőkkel várják a helyieket és a Gyulára látogatókat a szervezők.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)