Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra eseményei: 10 súlyos és 29 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. május 10. 08:15
Az elmúlt 24 óra eseményei: 10 súlyos és 29 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 39 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 10 súlyos és 29 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 162 személyt fogott el, közülük 64 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 70 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 252 személyt állítottak elő, köztük 113 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 84 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén május 9-én 0 óra és május 9-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 2 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron,  valamint 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)