Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Herendi porcelánokból nyílt kiállítás az Almásy-kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. május 06. 13:00
Herendi porcelánokból nyílt kiállítás az Almásy-kastélyban
Dr. Simon Attila: nyolcszáz ember szeretetét és kézfogását nyújtjuk át önöknek

„HEREND I DNEREH” címmel nyílt időszaki kiállítás az Almásy-kastély Látogatóközpontban május 5-én, amelyen a Herendi Porcelánmanufaktúra alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitó elején Benedekfi Zoltán hegedűművész játszotta el a közönségnek két saját szerzeményét, majd dr. Görgényi Ernő polgármester, dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, és dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos köszöntötték az egybegyűlteket.

a kiállításon krámlik attila vezette körbe a vendégeket

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Annak idején nem véletlenül született meg az a gondolat, hogy legyen egy időszakos kiállítótere is az Almásy-kastélynak. Ez nemcsak arra alkalmas, hogy időről időre ráirányítsa a figyelmet a kastély értékeire és a kiállításra, de arra is, hogy az időszakos tárlat tematikája erősítse a kastély kiállításának értékét. Olyan kiállításokban gondolkodtunk, amelyek illenek karakterükben, értékvilágukban és főbb jellemzőikben a kastélyhoz – mondta dr. Görgényi Ernő.

A városvezető hozzátette, az egyik alapvetés, amelyből ki kell indulni, az örök szépség ideája. Kosztolányi Dezső szavait idézte, majd hangsúlyozta, az Almásy-kastélyt is időtlen és korlátlan szépségéért szeretik azok, akik megnézik az épületet.

Dr. Simon Attila úgy fogalmazott, a porcelán és a kastély ad egymásnak randevút ezen kiállítás alatt. Mint mondta, amikor a megnyitóra készült, olyan szavak jutottak eszébe, mint a születés, a misztikum, a lélek, és természetesen a herendi porcelán. Misztikum lehet egy ötlet, egy gondolat vagy éppen az ember születése, a lélek pedig mindenhol jelen van, így ebben a tárlatban is. A herendi porcelán születése is egy misztikum, hiszen a holt anyagból születnek meg az alkotások.

– Amikor bemutatjuk a kiállítást, akkor mintegy nyolcszáz ember szeretetét és kézfogását nyújtjuk át önöknek – zárta köszöntőjét a vezérigazgató.

Dr. Virág Zsolt a 19. század második feléről, azaz a kastély egyik legaktívabb időszakáról és a porcelán kapcsolatáról beszélt, hiszen a korban minden nagyobb eseményen ilyen és ehhez hasonló teríték volt a megszokott a nagyobb eseményeken – ezt pedig bárki megfigyelheti az állandó kiállítás során is.

A megnyitó után Dombi Ildikó, a látgatóközpont vezetője megajándékozta Krámlik Attilát, a porcelánmanufaktúra pr-menedzseret és Rokszin Renáta kapcsolattartót, valamint a tárlatot megnyitó személyeket. Az ajándékozás után Krámlik Attila vezette körbe a vendégeket a porcelánalkotások között.

Az érdeklődők október 1-jéig tekinthetik meg az Almásy-kastély időszaki kiállítását.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)