Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra eseményei: 2 haláleset, 16 súlyos és 26 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. április 29. 08:05
Az elmúlt 24 óra eseményei: 2 haláleset, 16 súlyos és 26 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 16 súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 171 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 111 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 204 személyt állítottak elő, köztük 88 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 85 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén április 28-án 0 óra és április 28-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 2 fő jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Magyarország területén 10 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)