A hiányzók miatt sem ment a játék a Belli-lányoknak
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Gyulasport NKft.: Szelezsán, Szappanos R. 4, Tóth M., Gyepes R. 5, Szabó L. 8+ kizárás, Felczán Cs. 1, Horváth N.2. Csere: Hudák D., Anderlik A., Braun D. Csukás O. 2 és Juhász Zs. Vezetőedző: Majorné Horváth Izabella.
Nem a legjobb előjelekkel utazott el gyulai csapat Kecskemétre, a felsőházi rájátszás soron következő mérkőzésére. A Majorné Horváth Izabella vezette alakulat három standard játékosa nélkül volt kénytelen felvenni a harcot a győzelemért járó pontokért.
Az alsóbb korosztályból kiegészített vendégek megszeppenve kezdték a mérkőzést, ami kitartott a mérkőzés végéig. A fürdővárosi együttes játékosai nem találták helyüket a pályán, támadásaik gyengék, védekezésük pedig szokatlanul erőtlenek voltak. A gyulai csapatnak csak felvillanásai voltak, ekkor üde színfoltot jelentett Csukás Orsolya és Szabó Leila játéka. Olykor Gyepes Rita is megmutatta az ellenfél kapusának, hogy lövéseinek nincs ellenszere. A szokatlanul döcögős játékkal előrukkoló vendégcsapat hatgólos hátrányban mehetett a félidei pihenőre.
A második félidő 15. percében egy ártalmatlannak tűnő helyzetben az addig nyolc gólt elérő Szabó Leilának a játékvezetők piros lapot mutattak fel. Az egyik meghatározó játékos elvesztése végleg megpecsételte a Belli-tanítványok sorsát.
A nyolcgólos végeredmény után a gyulai csapat maradt a tabella hetedik helyén. A következő fordulóban a nagyobb falatnak ígérkező Euronovex USE csapata érkezik hazai pályán a Belli-lányok elé.






















