Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán vetélkedik hatszázötven olaszos

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. március 26. 16:00
Gyulán vetélkedik hatszázötven olaszos
Nemsokára itt a Festival d’Italiano!
____Eredeti-parli.jpg

Képünk illusztráció

Forrás: internet

Negyvennégy gimnáziumból hatszázötven diák érkezik az ország minden részéről Gyulára, hogy részt vegyen a 43. Festival d'Italiano olasz nyelvi versenyen és találkozón. 

A rangos rendezvénynek minden évben más középiskola ad otthont, idén március 31-én és április 1-én a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a házigazdája – tájékoztatta lapunkat Oláh Szabolcs, a Gyulai Tankerületi Központ kommunikációs referense.

A fesztiválozó tanulók számos kategóriában mérik majd össze tudásokat: lesz élőbeszéd, versmondás, prózamondás, színjátszás, szituációs játék, kultúrtörténeti vetélkedő, egyéni és csoportos ének, tolmácsverseny és meseírás. Az esemény lehetőséget teremt arra is, hogy az ország olasz nyelv és irodalom szakos tanárai találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek egymással.

Az ünnepélyes megnyitó és a pályázati eredményeinek kihirdetése március 31-én, pénteken 10.30-kor kezdődik a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ nagytermében. A versenyeket déltől több helyszínen tartják, így a művelődési házban, az Erkel Ferenc Gimnáziumban, a zeneiskolában és a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A megmérettetések április első napján folytatódnak: 8.30-tól tolmácsversenyen és a Studio Italia elnevezésű kvízjáték döntőjén lehet szurkolni a gimiseknek. Az első helyezést elért győztesek a záróünnepségen lépnek közönség elé, délelőtt 10 órakor a gyulai művházban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)