Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Félpályán sem találtak legyőzőre az amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 23. 13:35
Félpályán sem találtak legyőzőre az amazonok
Tartják első helyüket az U15-ös bajnokság felsőházában a gyulai lányok

A Gyulai Amazonok női labdarúgócsapata veretlenül jutott be az U15-ös félpályás bajnokság legjobb harminckét csapata közé az őszi délkeleti csoportból. A fürdővárosi labdazsonglőrök az első fordulóban Rúzsán léptek pályára március 12–én, majd a második fordulóban Csorváson csaptak össze ellenfeleikkel március 19-én. 

____Eredeti-Gyulai_AmazonokU15..JPG

A felsőházi tabella élén

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az első fordulóban a Szeged 2011, a Békéscsaba és a Hódmezővásárhely csapataival vették fel a küzdelmet, melyben kiváló játékkal arattak fényes győzelmeket.

Eredmények: Gyulai Amazonok–Szeged 2011 2–0, Gyulai Amazonok–Békéscsabai NLSC 2–1, Hódmezővásárhely–Gyulai Amazonok 0–4.

A Csorváson megrendezett második fordulóban fiatalabb kerettel álltak ki ellenfeleikkel szemben, de így is értékes pontokat szerezve tartották meg az első helyet a tabellán.

Eredmények: Gyulai Amazonok–Szeged 2011 0–2, Békéscsabai NLSC–Gyulai Amazonok 1–1, Gyulai Amazonok–Hódmezővásárhely 3–0.

A Gyulai Amazonok labdarúgócsapata legközelebb hazai pályán fogadja felsőházi ellenlábasait, a mérkőzést március 26-án rendezik meg az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

– A bajnokság elején a legjobb nyolc közé jutást tűztük ki célul, hiszen a keret maximálisan alkalmas erre. Ebben a korban még nagyon szélsőséges játékot produkálnak a lányok, azonban látható, hogy a rengeteg edzésmunka előbb-utóbb meghozza az elvárt eredményt. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő három fordulóban teljes kerettel tudunk pontokat szerezni. Célunk, hogy május 7-én, hazai pályán rendezhessük meg a kelet-magyarországi középdöntőt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)