Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 17 könnyű sérült

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. március 16. 06:26
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 8 súlyos és 17 könnyű sérült
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 27 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Közülük 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 8 súlyos és 17 könnyű sérüléssel végződött. 

A szolgálatot ellátó állomány összesen 189 személyt fogott el, közülük 48 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 125 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 212 személyt állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 18 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 121 esetben foganatosítottak.

Magyarország területére március 15-én 0 óra és március 15-én 24 óra közötti időszakban 18 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar–szerb határon. A rendőrök és a katonák 18 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)