Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díszítsük fel együtt a várost!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. március 20. 10:00
Díszítsük fel együtt a várost!
Újra kiírták a húsvéti környezetszépítő pályázatot Gyulán

A gyulai Japánkert Barátok Köre Egyesület és Gyula Város Önkormányzata újra kiírta közös környezetszépítő pályázatát. A kezdeményezés keretében civil szervezetek, egyházak és közösségek öltöztethetik ünnepi díszbe a várost. 

____Eredeti-petofi_ter_csuszi.JPG

A Petőfi tér is fontos helyszíne lesz a közösségteremtő programnak

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Szászné dr. Várkonyi Adrienn főkertésztől megtudtuk, a kiírás célja, hogy a civil szervezetek és a közösségek együtt szépítsék Gyula belvárosát, valamint erősítsék közösségmegtartó és közösségformáló erejüket.

A Nánási János ötletgazda jóvoltából elindult pályázatra március 28-ig lehet leadni a jelentkezéseket és a pályamunkák terveit. A kezdeményezés résztvevői lehetnek civil szervezetek, egyházak, helyi közösségek, baráti társaságok, vállalkozások, munkahelyi közösségek és iskolai közösségek is. A jelentkezők Gyula város frekventált helyeit díszíthetik fel a húsvéthoz kötődő alkotásaikkal. Ilyen helyszínek a Petőfi tér, a Kossuth tér vagy a Simonyi tér. A rendezvény médiahátterét idén a Gyulai Hírlap biztosítja.

A húsvéti virágalkotásokat március 29-én bírálja el a zsűri, az építés pedig április 8-án kezdődik. A turistacsalogató pályamunkák egészen április 22-ig lesznek láthatók a fürdővárosban.

A jelentkezéseket leadhatják Gyulai Polgármesteri Hivatal főkertészi irodájában, ahol a pályázattal kapcsolatos kérdéseikre választ kaphatnak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)