suhajda szilárd
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A három hét múlva induló expedíciónak sporttörténeti jelentősége is van, hisz a két alpinista célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érje el a 8848 méteres csúcsot, amelyet magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania.
Suhajda Szilárd ezúttal nem egyedül vág neki az emberpróbáló útnak: vele tart jó barátja és mászótársa, Klein Dávid, így ketten alkotják a néhány fős technikai személyzettel kiegészülő csapatot. A tervezett sporttörténeti túráról, illetve eddigi életútjáról, szakmai eredményeiről, kalandjairól hétfő délután tartott teltházas, vetített képes előadást a békéscsabai születésű alpinista a gyulai Vigadóban. A vállalkozást és a publikumot az expedíció egyik támogatója, a Dig-Build Kft. képviselője is üdvözölte. Az összejövetel végül fegyelmezett beszélgetéssé alakult.
A sportoló elmondta, március 28-án indulnak el Budapestről, az április az akklimatizálódásról szól majd, a csúcstámadásra várhatóan május második felében kerül sor. Nem az első alkalom, hogy a legnehezebb terepek egyikét szeretnék legyőzni, ám azt sem állítják, hogy elegendő tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy az expedíció sikeres legyen, és legalább egyikük feljusson a Mount Everest tetejére.
Suhajda Szilárd és Klein Dávid három éve ismerik egymást, többször is túráztak már az Alpokban és a Magas-Tátrában, ám ez a második alkalom, hogy nagyobb projektben is együttműködnek. Az első a tavalyi Johnnie Walker K2 Expedíció volt. Most már a felkészülés utolsó fázisában vannak, fizikai paramétereiket igyekeznek minél jobban megemelni olyan mozgásformákkal, amelyekkel növelni tudják tüdőkapacitásukat, erősíteni keringési rendszerüket. Sokat úsznak víz alatt, több tíz kilométert futnak le naponta, rendszeresen szobabicikliznek, gyalogolnak teherrel a hátukon. A fizikai mellett komoly mentális felkészülést is végeznek, hangsúlyozta Suhajda Szilárd. Mint mondta, sokan épp fejben adják fel, nem sokáig bírják a megerőltető agytornát.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A K2 elleni tavalyi támadást ésszerű döntés alapján szakították meg, tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy lemondtak arról, amit elterveztek. Az esetet Suhajda Szilárd nem kudarcként éli meg, inkább tanulni igyekezett az akkor szerzett tapasztalatokból. A Pakisztán és Kína határán fekvő 8611 méter magas piramisszerű csúcs meghódítása ugyanis technikailag nehezebb és veszélyesebb, mint a Mount Everest megmászása. 2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata is megkísérelte legyőzni a K2-t, a veszedelmes időjárási viszonyok miatt azonban 8350 méterről kénytelenek voltak visszafordulni. Suhajda Szilárd 2015-ben a nagyváradi Varga Csaba társaságában vágott neki a kőkemény útvonalnak: ekkor 7400 méterig jutottak, egy iszonyatos vihar miatt azonban ők sem mehettek tovább. A lavinák felszerelésüket és sátraikat is elvitték.
Varga Csaba mellett azonban sikerélményekben is volt része a Békés megyei sportembernek: 2014-ben együtt jutottak fel a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsára, a 8051 méteres Broad Peakre, vagyis a K3-ra. Persze a K2 egészen más dimenzió – hangsúlyozta hétfői előadásában az alpinista. Nem csupán a plusz 600 méter miatt, hanem azért is, mert egészen más mászási technikát követel meg. Míg a Broad Peak-en a havas lejtők dominálnak, a K2 tele van olyan meredek sziklafallal, amelyek szélsőséges időjárási körülményeknek vannak kitéve, a rajtuk lévő kőzet gyorsabban erodálódik, aprózódik, ami miatt itt gyakoriak a kőhullások – részletezte Suhajda Szilárd.
A Mount Everest, vagy ahogyan a helyiek nevezik, a Csomolungma alaptáborát a hegymászók gyalogosan közelítik majd meg, az akklimatizáció diktálta emelkedés pedig több hetet fog igénybe venni. A magaslati táborhelyek kialakítása fokozatos, az alpinistáknak ugyanis vissza-vissza kell térniük az alaptáborba regenerálódni. Csak a fantáziájukra van bízva, hogy az alvás mellett ilyenkor mivel töltik az idejüket, de általában igyekeznek nem egymás idegeire menni. Odafönn ugyanis nem könnyű az élet. Bár a csabai és a gyulai kolbászt, szalonnát mindenüvé magukkal viszik, nem ehetnek meg akármit. Abban a magasságban az emésztés is sokkal nehezebb, mint idelent, és akár 10-20 ezer kalória is rámegy huszonnégy óra alatt. Emellett a napi 40-50 fokos hőingadozás is alaposan megviseli a szervezetüket. Van, hogy a sátorban a 30 fokot is eléri a hőmérséklet, pár órával később pedig már havazik. Aki hegymászónak áll, annak számolnia kell mindezekkel: a magashegyi tünettel, a légszomjjal, a hányingerrel, és fel kell készülnie arra is, hogy lefagyhat az orra, lába, keze, leéghet az arcbőre, kiéghet a füle. 7500 méter fölött a levegő oxigéntartalma harmada annak, amihez szokva vagyunk, ez azt jelenti, hogy a legkisebb lépés is borzalmasan fájdalmas. Nem véletlen, hogy hivatalosan csak az oxigénpalack nélküli sikeres csúcstámadást fogadják el. A palackos mászás egyébként is rizikós, mert becsapja a szervezetet, de a szerkezet is elromolhat. Ilyenkor a mászó nem biztos, hogy vissza tud jutni az alaptáborba.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Suhajda Szilárd főállásban angol nyelvet tanít egy esztergomi általános iskolában. És bár már az óvodában is szívesen mászott fel a kerítésre, a valódi alpinizmussal akkor barátkozott meg, amikor ösztöndíjjal fél évet Skóciában tölthetett 2004-ben. Miután visszatért, felment a Mont Blanc-ra. Hátizsákos túrázóként kezdte, az első bakancsát egy esztergomi boltban vásárolta. Aztán jöttek a Kárpátok, Erdély hegyei, az Alpok. Végül a Himalája meghódítását tűzte ki célul. Nem állítja, hogy elégedetlen, viszont még mindig hétköznapi mászónak tartja magát
Szerinte az a legfontosabb, hogy fejben is jelen kell lenni. Tisztában kell lenni azzal, hogy a legrosszabb is bekövetkezhet, hogy létezik az a magasság, ahol nincs segítség, ha baj van. Sosem szabad megtörni és könnyelműnek lenni. A csúcs csak az útnak a fele, onnan mindig vissza is kell térni, és általában ennek feledése torkollik tragédiába. Azt szokták mondani, hogy a hegymászó a legjobb formájában indul el, és a legrosszabban tér haza. Legnagyobb ellensége a szomjúság és a fáradtság. Suhajda Szilárd számára a hegymászás azonban nem csak ennyi, nem csupán veszély és kihívás, hanem az önmegvalósítás csodálatos lehetősége is. Belépés egy olyan világba, ahol a mennyei szépség éppúgy feltárul, mint az üres sötétség. Egyszerre vesz körül a Minden és a Semmi. Minden egyes lélegzetvétel, lépés önmagad jobb megismeréséhez visz közelebb. Mindeközben újjáértelmeződik a múlt, a jelen és a jövő. A hazatérés pillanata eufórikus, de sosem jelent új kezdetet. Soha semmi nem változik meg, hiába reméljük, hogy amíg távol vagyunk, megjavul, kitisztul a világ. „Nem, ez sosem következik be, csak illúzió, vágy. De ha nem mehetnék el, nem szakadhatnék ki innen, és nem térhetnék vissza ide, boldogtalan lennék” – fogalmazott a hegymászó.
