Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A futballt ünnepelte a Termál-család

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 27. 15:30
A futballt ünnepelte a Termál-család
Jótékonysági bált rendezett hétvégén a Várfürdő-Gyulai Termál FC
GYHRCSD_0008.JPG

Galbács Mihály másodjára mondhatott elnöki nyitóbeszédet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Jótékonysági futballbálra voltak hivatalosak a futball szerelemesei február 25-én a gyulai Vigadóban. A Várfürdő-Gyulai Termál FC által második alkalommal megrendezett esten minden a fociról szólt. 

A pazarul feldíszített teremben – a szülők, a szakemberek és a futballt szerető emberek mellett – jelen volt dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Gajda Róbert, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai tanácsadója, a bál fővédnöke, valamint Majoros Attila a Bozsik Intézményi Program programvezetője, Tóth Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóságának utánpótlásért felelős koordinátora, Erdős Ferenc, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja és Torma  Béla sportért felelős tanácsnok.

A futballt éltető este egy videós összeállítás levetítésével kezdődött, amely egy kis szeletét mutatta be a Termál FC futballcsaládjának. A Rusznyák Csaba készítette gyönyörű fotókból összeállított képsorokon szinte az összes korosztály képviseltette magát. Ezután Pojendán Márknak, a Dürer Albert általános iskola diákjának a szavalatát hallhatták a résztvevők, melyben a csapat és a futball szeretetének esszenciájáról volt szó.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0004.JPG

A Dürer Albert általános iskola diákja a FUTBALL SZERETETÉRŐL szavalt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Galbács Mihály, a klub elnöke szavaiban kitért a felnőttcsapat bajnoki sikerére, hiszen a felnőttcsapat eredményessége inspirálóan hat a fiatal labdarúgó-palántákra. A klub mintegy háromszáz labdarúgóval és tizenegy UEFA-végzettségű edzővel tevékenykedik az óvodás kortól egészen a felnőttcsapatig.

– Számomra nagyon fontos, hogy tizenegy olyan csapat szerepel a különböző utánpótlás-rendezvényeken, amelyek tömegesítik a sportágat Gyula városában.

Gajda Róbert kiemelte, hogy a labdarúgás olyan játék, amely érzelmeket vált ki az emberekből, és olyan sport, amelynek közösségformáló ereje van.

– Nagyon jó, hogy vannak olyan egyesületek, köztük a Várfürdő-Gyulai termál FC, amelyeknek az a célja, hogy a gyulai gyermekeket megtanítsák ennek a gyönyörű játéknak a szépségére.

 

GYHRCSD_0028.JPG

A futball ünnepe a gyulai Vigadóban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az est további részében emlékplakettet vehetett át a gyulai labdarúgásért végzett áldozatos tevékenységéért Kovácsné Orbán ÉvaProhászkáné Nemes SzilviaBaktai FerencnéRokszin TiborSzekeres Lajos, Nagy Gergő és Bagi TiborMajoros Attila pedig egy gyönyörű utazótáskát adott át az utánpótláscsapatnak és egy Eb-labdát a felnőttegyüttesnek.

A protokolláris eseményt a Dürer Albert általános iskola második osztályos tanulóinak vidám előadása zárta, amely után vacsorával, tombolával, zenével és önfeledt tánccal tölthették el idejüket a meghívottak a futball nagy ünnepén.

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 27. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)