Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több főosztályt is összevontak a Békés Megyei Kormányhivatalban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. február 15. 14:00
Több főosztályt is összevontak a Békés Megyei Kormányhivatalban
Dr. Takács Árpád: megerősítették a járási hivatalokat, amelyekhez több mint 200 hatósági tevékenység került át

Sajtótájékoztatót tartottak a Békés Megyei Kormányhivatalban február 15-én, melynek témája az ezen a napon kinevezett főigazgató bemutatkozása, valamint a kormányhivatal 2017. január 1-jével megvalósított szervezeti átalakulása volt. Az eseményen dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Lukácsi Krisztina, az intézmény igazgatója ismertette a részleteket.

____Eredeti-alap__1_.jpg

Dr. Takács Árpád és dr. Lukácsi Krisztina 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Az esemény a főigazgató rövid bemutatkozásával indult, majd dr. Takács Árpád kitért arra, hogy a kormányhivatal összetettsége és az azzal kapcsolatos sokrétű teendők új szakmai kihívást jelentenek számára.

– Több kiemelt feladatot is szeretnénk megvalósítani ebben az évben. Az egyik, hogy koncentráltabb, egységesebb, világosabb vezetői feladatot végezzek. Nem azért, mert az az előzővel bármi gond lett volna, de még professzionálisabb közigazgatás kialakítására kell törekednünk. Az állami szervezetrendszert is átalakult, aminek számos oka volt. Megerősítésre kerültek a járási hivatalok, ahová több mint 200 hatósági tevékenység került át, így az állampolgárokhoz közelebb tudjuk vinni az ügyeik intézését – emelte ki az új főigazgató.

Dr. Takács Árpád kiemelte: kardinális változásnak számít, hogy több szakmai főosztályt is összevontak, és a hatékonyabb működés érdekében hét szakmai főosztály jött létre. Megerősítették a Békéscsabai Járási Hivatalt, ahová többek között növényvédelmi, munkavédelmi, hatósági és szakhatósági feladatok kerültek át.

– A lényeg, hogy változatlan helyszínen folynak tovább az ügyintézések. Továbbá nagyon fontos, hogy a hatósági, közigazgatási munkának is van reagáló képessége, amit növelni fogunk. Ahol gyors intézkedéseket kell foganatosítani, legyen szó élelmiszerbiztonságról, állategészségügyi kérdésekről vagy a gyámhatóságról, ott lényeges, hogy a helyszínen azonnal és gyorsan tudjon a hatóság beavatkozni. Ez új attitűdöt igényel.

Dr. Takács Árpád kitért arra, hogy január elejétől hatályba lép az új általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, amely új jogintézményeket vezet be. Mivel az arra való felkészülés és zökkenőmentes gyakorlati alkalmazása is kiemelten fontos, erre is kiemelt figyelmet fordítanak majd. Az új főigazgató hozzátette, hogy olyan esetekben, amelyek során eddig több hatóságot kellett megkeresni – például egy gyermek születésekor – az új jogszabály értelmében a jövőben csupán egyetlen hivatalhoz fordulni.

Városunkat érintő változás, hogy a továbbiakban a gyulai, a mezőkovácsházi és a sarkadi járásokat illetően a nyugdíjbiztosítási feladatok a Kossuth utcában található Békés Megyei Kormányhivatal Gyulai Járási Hivatalához kerültek.

A részletes változásokról a helyi kormányablakok és a www.kormanyhivatal.hu/hu/bekes, a www.bekesijarasok.hu, valamint a www.jarasinfo.gov.hu  weboldalak adnak bővebb információt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)