Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szalagot kaptak az Erkel gimnázium maturandusai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterHÍREK • 2017. február 12. 17:41
Szalagot kaptak az Erkel gimnázium maturandusai
A gimnáziumban idén négy osztály 119 diákja végez

Négy osztály 119 végzőse kapott szalagot február 11-én a gyulai művelődési központ színpadán, ahol az Erkel Ferenc Gimnázium tartotta meg idei szalagavató ünnepségét. Az eseményen a maturandusok – ahogy az lenni szokott – igazgatói köszöntővel, tánccal és szórakoztató műsorral búcsúztatták a diákéveket.

____Eredeti-GYHRCSD_0041.JPG

búcsú a gimitől – fiatalok, okosak és szépek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

„De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy aranyérem, s hódítsátok meg az egész világot.” Kosztolányi Dezső soraival indult a műsorvezetői köszöntő a színpadon, majd az iskola énekkara örvendeztette meg a főként szülőkből álló közönséget.

A Perlaki Attila karnagy vezette csapat által előadott musicalrészletek után Szűcs Levente, az intézmény igazgatója köszöntötte a diákokat. Az iskolaigazgató háláját fejezte ki kollégáinak az áldozatos munkájukért, majd a diákokhoz fordult.

– Az iskola szeretett volna titeket az életre, a továbbtanulásra nevelni, és azt gondolom, hogy ez sikeres is volt. Az egészséges életmódra való nevelés is a céljaink között szerepelt, és azt gondolom, hogy a többség ezen az úton is jól indult el. Sokat tanultatok a tanáraitoktól, és mi, felnőttek is sokat tanultunk tőletek. A négy osztály kampánya például megmutatta azt, mit jelent az összetartozás és milyen egy célért küzdeni.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0010.JPG

az iskola igazgatója, szűcs levente

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az igazgató gratulált minden végzősnek, majd kiemelt néhány diákot, ezúttal is olyanokat választott, akik kiemelkedő munkájuk mellett valamilyen módon jelképezik a végzősök évfolyamát. Szűcs Levente idén Balássy Fannit, Bakos Emesét, Bozó Andrást, Lovász Zoltán és Kiss Andrást emelte ki.

Az iskola vezetője után a diákigazgató, Braun Dániel következett búcsúbeszédével, aki elsősorban régi történetekre utalva összegezte az elmúlt négy év tapasztalatait. A diákverseny győztes osztályának képviselője ezek után feltűzte a szalagot az iskola igazgatójának, majd az osztályfőnökök – Kiss Péter, Kukár István, Kovács Ilona és Koló-Szujó Edit –, a 4K-s évfolyam tagjai is megkapták a sajátjaikat.

Ezek után érkezett el az este legfontosabb pillanata, amikor a végzős diákok is megkapták szalagjaikat, majd osztályonként köszönőbeszéddel fordultak a szülők felé. Az ünnepi program a gyulai sportcsarnokban a végzősök és a szülők táncával, majd vacsorával és bállal folytatódott. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)